Megszűnik a nyomtatott Gazeta Sporturilor, a szerkesztőség nemrég nyomásgyakorlással vádolta a kiadót
2023. november 1. – 15:50
A szerkesztőség előzetes tájékoztatása nélkül, egyik napról a másikra megszünteti a bukaresti Gazeta Sporturilor (GSP) nyomtatott változatát kiadója, a svájci Ringier, írta a GSP.ro. Az alkalmazottaknak küldött hivatalos tájékoztatás szerint az utolsó lapszám november 1-jén jelenik meg, emellett kilenc állást felszámolnak, köztük Cătălin Tolontan szerkesztőségi koordinátorét is.
A nyomtatott GSP hirtelen megszüntetésének előzménye, hogy három hónappal ezelőtt felmondott Mihnea Vasiliu, a Ringier Románia azóta elhunyt, korábbi vezérigazgatója, egy hónapja pedig a munkaközösség tiltakozása közepette menesztették a GSP főszerkesztőjét, Cătălin Țepelint, aki korábban elutasította, hogy megjelenés előtt megmutasson cikkeket a kiadónak.
A Ringier vezetősége csak szerdán értesítette a szerkesztőséget arról, hogy másnaptól a GSP csak internetes formában jelenik meg. Predrag Mihailovic, a Ringier Románia igazgatója két ügyvéd kíséretében közölte a terjesztőkkel, hogy 20 nap múlva megszűnik az állásuk, később pedig Cătălin Tolontan szerkesztőségi koordinátort értesítették arról, hogy megszűnik a nyomtatott lap, neki pedig a továbbiakban nem kell a GSP-vel foglalkoznia, az állását ugyanis felszámolják.
Az alkalmazottaknak küldött levélben a kiadó az eladott példányszám csökkenésével (2018 óta 27 százalékos visszaesés) és a papír-, illetve a nyomdaköltségek növekedésével magyarázta a lépést, emellett hangsúlyozta, hogy a GSP.ro szépen fejlődik, Románia legolvasottabb online sportlapja, amit a SNTV-vel videógyártásra kötött stratégiai partnerséggel építenének tovább.
Azt is bejelentették a szerkesztőségnek, hogy kilenc, kizárólag a GSP nyomtatott változatához kapcsolódó állást is felszámolnak, többek között a Cătălin Tolontanét, aki a Ringier másik romániai lapjánál, a Libertateánál marad szerkesztőségi koordinátor.
Október elején a Gazeta Sporturilor (GSP) és a Libertatea munkaközössége nyílt levélben tiltakozott Cătălin Țepelin főszerkesztő menesztése ellen. Mint írják, a Ringier vezetősége megpróbált beavatkozni a szerkesztőség munkájába, hogy a kiadóval reklámszerződést kötő, szerencsejátékra és fogadásokra szakosodó cég érdekeit védje. Konkrétan, július 31-én és augusztus 8-án a Ringier Sport Media Group két vezetője azt kérte Cătălin Țepelintől, hogy megjelenés előtt mutassa be nekik azokat a cikkeket, amelyek a kiadó reklámügyfeleit, konkrétan szerencsejáték-cégeket érintenek. A főszerkesztő a kérést visszautasította. Țepelin menesztése után a Ringier vezetősége felajánlotta Cătălin Tolontannak, a GSP és a Libertatea szerkesztőségi koordinátorának, hogy közösen nevezzenek ki új főszerkesztőt, amit Tolontan elutasított, majd Dan Udrea főszerkesztő-helyettesnek ajánlották fel a pozíciót, de ő is nemet mondott.
A majdnem 100 éves Gazeta Sporturilor Európa egyik legfontosabb sportszerkesztősége. A lapot 2018-ban vásárolta meg a svájci Ringier, ekkor váltotta a főszerkesztői székben Cătălin Ţepelin Cătălin Tolontant. Tolontan, akinek az irányítása alatt a GSP felgöngyölítette a hígított kórházi fertőtlenítőszerek és a bukaresti Colectiv-tűzvész kórházi fertőzés miatt elhunyt sérültjeinek ügyét, a Libertatea élére került, amelyet öt év alatt bulvárlapból jelentős tényfeltáró újsággá fejlesztett.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!