Romániában kezelik tovább a crevediai robbanás két sérültjét, Olaszországból térnek haza

Hazatér Romániába a crevediai robbanás két áldozata, akiket eddig Olaszországban kezeltek, jelentette be Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a News.ro szerint. A sérültek kezelését a Temesvári Megyei Sürgősségi Kórházban folytatják.

Rafila éppen a nyolc évvel ezelőtt történt, 64 halálos áldozatot követelő Colectiv-tűzvész évfordulóján beszélt arról, hogy bővültek a lehetőségek Romániában a súlyos égési sérülések kezelésére, illetve ezen a területen további gyors változás várható. A tárcavezető azt mondta, a crevediai LPG-állomásnál augusztusban történt robbanás esetében a hatóságok „különösen gyorsan” reagáltak, és gondoskodtak a sérültek kezeléséről és külföldre szállításáról. A robbanásnak hat halálos áldozata volt.

Az egészségügyi miniszter arról is beszélt, hogy 2025 végéig befejeznek három új, égési sérültek kezelésével foglalkozó központot Romániában. A temesvári és a bukaresti központ már épül, év végéig Marosvásárhelyen is elkezdődnek a munkálatok, közölte Rafila, hozzátéve, hogy 50-60-ra bővítenék az égési sérülteknek fenntartott kórházi ágyak számát.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!