Sepsiszentgyörgy központjában kigyulladt az egykori Szakszervezetek Művelődési Háza

Sepsiszentgyörgy központjában kigyulladt az egykori Szakszervezetek Művelődési Háza
Fotó: Antal Árpád Facebook oldala

Péntekről szombatra virradó éjszaka Sepsiszentgyörgy központjában kigyulladt az egykori Szakszervezetek Művelődési Háza.

A környéken élők beszámolói alapján a Covasna Media azt írja, hogy 23 óra körül csaptak fel a lángok az elhagyatottan álló épületben. A Háromszék beszámolója alapján a helyszínre több tűzoltóegység is kivonult. A lángok és a gomolygó füst a város több pontjáról is jól látható volt.

A hatóságok szombat délelőtti hivatalos tájékoztatása szerint a tüzet 23 óra 20 perckor jelentették, és öt órába telt eloltani. A közlemény szerint még tart a keresés, de szombat reggelig nem azonosítottak áldozatokat, de a kár jelentős. A körülbelül 4000 négyzetméteres ingatlan harmadát érintette a tűz, mintegy 1500 négyzetméteren pusztított.

A tüzet 23 óra 20 perckor jelentették a 112-es egységes segélyhívószámon. Az ISU öt vízzel és habbal oltó járművel, két létrás tűzoltókocsival és egy mentőautóval vonult a helyszínre. A helyszínre vezényelték ugyanakkor a megyei rendőr-főkapitányság (IPJ), a megyei csendőrfelügyelőség (IJJ) és a megyei mentőszolgálat (SAJ) csapatait is, a belügyminisztérium összesen 45 munkatársát.

A beavatkozást, amelyen Kovászna megye prefektusa, Ráduly István is részt vett, Adrian Simtea alezredes, az ISU főfelügyelője koordinálta. „Tekintettel az épület leromlott állapotára, valamint a tulajdonjoggal kapcsolatos bizonytalanságra, szerencsésnek tekinthető, hogy – legalábbis eddig – nem találtak áldozatot” – idézik Ráduly István az esettel kapcsolatban. A prefektus szombat reggel nyolc órára operatív gyűlést hívott össze a belügyminisztérium és az építészeti felügyelőség (ISC) képviselőivel, hogy meghatározzák az elkövetkező időszak teendőit.

Jelenleg is folyik az esemény negatív hatásainak elhárítása, és vizsgálat indult a tűzvész okainak megállapításáért. Az ISU egy csapata a helyszínen marad, hogy felügyelje a helyzetet.

Antal Árpád polgármester a Facebookon azt írta, hogy az eddigi információk szerint egy 63 éves hajléktalan által rakott tűz miatt kapott lángra az épület.

Az épület évek óta elhagyatottan áll, a Sláger Rádió korábbi beszámolója szerint 2012-ben szűnt meg benne a tevékenység, miután közel 500 000 lejes adósságot halmozott fel a helyi költségvetés felé. Sepsiszentgyörgy Önkormányzata ugyan szerette volna megszerezni az épület tulajdonjogát, de sokáig nem sikerült neki. Legutóbb tavaly augusztusban csillant fel a remény, hogy megoldást találnak az épület tulajdonjogának a rendezésére. A helyzet rendezése azért is fontos lett volna, mert a sepsiszentgyörgyi önkormányzat nem költhet sem az őrzésére, sem a karbantartására addig, amíg nincs a birtokában az épület.

„Ide vezet a román állam hanyagsága! Az állami vagyon rendezetlensége tragédiákhoz vezethet, ennek lehettünk szemtanúi péntek éjszaka. A kommunista szakszervezetek utódszervezetei lenyúlták az értékes vagyonokat (tengerparti, hegyvidéki szállodák), perek ezrei zajlanak, de 33 évvel a rendszerváltás után még nincs rendezve a szakszervezeti vagyon. Ennek a maffiának az egyik áldozata a jobb sorsra érdemes sepsiszentgyörgyi szakszervezeti művelődési ház” – írta a Antal a Facebookon. Emlékeztetett, többször kérte már a város a kormányt, hogy adják át nekik épületet, de mindig megtagadták a rendezetlen jogi helyzetre hivatkozva.

Antal Árpád azt is bejelentette, petíciót indít a város annak érdekében, hogy megkapja az épületet. A polgármester mindenkit arra kér, hogy aláírásával támogassa a kezdeményezést.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!