Kelemen Hunor: Egészségügyi kordont kellene vonniuk az AUR köré a demokratikus pártoknak

A demokratikus romániai pártoknak egy egészségügyi kordont kellene vonniuk a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) köré, és egy hiteles stratégiát kellene követniük az alakulat népszerűségnövekedésének megállítására – jelentette ki pénteken Nagyváradon Kelemen Hunor.

A Cseke Attila szenátorral tartott sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke elmondta, a pártoknak nem kellene versenyre kelniük az AUR-ral, mert ez csak úgy lenne lehetséges, ha átveszik George Simionék politizálási módszereit is. „El kell fogadnunk, hogy egy egészségügyi kordont kellene vonniuk az AUR köré a demokratikus erőknek, akár baloldaliak, akár jobboldaliak” – idézi Kelement az Agerpres.

Az RMDSZ elnöke megengedhetetlennek tartja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei szervezete elnökének, Ciprian Dobrénak az eljárását, aki koalícióra hívta a megyében az AUR-t annak a látszatnak a kedvéért, hogy a liberálisok „minden erejükkel a magyarok ellen küzdenek”.

„A legnagyobb tévedés azt gondolni, hogy erősebb és megbecsültebb leszel, ha társulsz az AUR-hoz” – fogalmazott a politikus. Szerinte ezt a parlamenti pártok vezetői is tudják, amit az is bizonyít, hogy egyikük sem volt hajlandó támogatni az AUR bizalmatlansági indítványát. „Ennek helyi szinten is érvényesülnie kellene” – tette hozzá.

Az RMDSZ elnöke végezetül megállapította: a demokratikus erők stratégiája akkor hiteles, ha nem versenyeznek az AUR-ral, nem próbálják meg „jobbról megelőzni” George Simionékat, és nem is lépnek koalícióra velük más pártok ellenében.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!