Indulna az elnökválasztáson Dacian Cioloş

2023. október 18. – 17:27

Másolás

Vágólapra másolva

Dacian Cioloş európai parlamenti képviselő szerdán Strasbourgban kijelentette, hogy indulna a jövő évi elnökválasztásokon, és úgy látja, hogy az államfő szerepe az elkövetkező években kulcsfontosságú lesz mind romániai, mind európai szinten, ahol az EU-t hosszú távon befolyásoló döntések várhatók a következő években, írja az Agerpres.

A román újságírókkal tartott sajtóbeszélgetésen a politikus kifejtette, hogy változásokra számít az uniós intézmények működésében. Szerinte Románia számára esély mutatkozhat arra, hogy egy „magatartása tekintetében is” perifériára szorult tagállamból olyan tagállammá váljon, amelyik befolyásolni tudja az Európai Unió irányát.

Cioloş elmondta, nem tudja, hogy a következő öt évben módosulni fog-e az EU alapszerződése. De szerinte kulcsfontosságú döntések születnek majd az Európai Unió bővítésével, a kohéziós politikával és az agrárpolitikával kapcsolatban. „Sok olyan kérdés lesz, amelynek megválaszolásában Romániának kulcsszerepet kell játszania, és sokat segítene a román politikusoknak, ha az országnak egy világos irányvonala lenne” – magyarázta.

Közlése szerint a volt kormányfő az európai parlamenti választási kampányban megpróbál majd megragadni minden lehetőséget elképzelései népszerűsítésére. Hozzátette, még nem dőlt el, hogy indul-e a Megújítjuk Románia Európai Projektjét (REPER) listáján az EP-választásokon, de hajlandó vállalni annak kockázatát, hogy „politikailag eltemetik”, ha nem jut újabb mandátumhoz.

Kérdésre válaszolva Cioloş elismerte, hogy pusztán a REPER jelöltjeként nem lenne esélye a jó szereplésre a jövő évi elnökválasztásokon, ezért további támogatókat is keres. Formálisan pedig csak akkor fogja bejelenteni az indulási szándékát, ha szélesebb körű támogatásra számíthat.

Hozzátette, hogy eddig nem tárgyalt erről a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), mert a REPER még nem határozta meg a következő időszakra vonatkozó stratégiáját.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!