Minisztériumonként négyre korlátozná az államtitkárok számát egy törvénytervezet, amely épp átment a szenátuson

2023. október 17. – 12:59

Másolás

Vágólapra másolva

Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a szenátus a közigazgatási törvénykönyvet módosító törvénytervezetet, amely minisztériumonként legtöbb négyre korlátozná az államtitkárok és háromra az államtitkár-helyettesek számát.

A jogszabályjavaslatot három független törvényhozó nyújtotta be a parlamentbe, célja a költségvetési kiadások csökkentése.

A tervezet szavazásra bocsátásának határideje október 11-e volt az első házként megkeresett szenátusban. A határidő túllépése miatti hallgatólagos elfogadását a szenátus hétfői plénumán az ülést vezető Sorin Cîmpeanu, a felsőház alelnöke jelentette be.

A tervezet indoklása szerint a törvénymódosítás hatályba lépésével az államtitkárok száma nem haladná meg a 70-et.

A jogszabály kezdeményezői a miniszterelnök kabinetjének létszámát a jelenlegi 18-ról 12-re, a tárcával rendelkező miniszterelnök-helyettesét 12-ről 8-ra, a tárca nélküli miniszterelnök-helyettesét, a miniszterekét, a kormányfőtitkárét és a miniszterelnöki kancellária vezetőjéét 8-ról 5-re, a kormányfőtitkár-helyettesét 4-ről 3-ra csökkentenék.

A helyi közigazgatásban is karcsúsítanának: a bukaresti főpolgármester kabinetjének létszámát 13-ról 7-re, a megyei tanácselnökökét, a megyeszékhelyek, illetve a bukaresti kerületek polgármestereiét 6-ról 4-re csökkentenék, akárcsak a prefektusi kancellárián dolgozók számát.

A tervezetről a képviselőház szavaz döntő házként.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!