Zelenszkij romániai látogatása után: Nagy hatású dolgokra készülünk

2023. október 11. – 11:52

Zelenszkij romániai látogatása után: Nagy hatású dolgokra készülünk
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Marcel Ciolacuval közös találkozójára érkezik, 2023. okt. 10-én – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Tüzérségi lőszerekkel és a légvédelmi rendszerek megerősítésével segíti Románia Ukrajnát, emellett az F-16-os vadászbombázók pilótáinak romániai kiképzőközpontjában is képeznek majd ukrajnai katonákat, sorolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök abban a videóban, amelyet kedd este az elnöki repülőgépen vettek fel az államfő romániai látogatása után. „Készülünk még néhány olyan dologra, amelynek nagy hatása lesz” – fogalmazott.

Zelenszkij megemlítette még a Moldova Köztársaságon át húzódó gabonafolyosó létesítését, a kikötői infrastruktúra fejlesztését és új határátkelők megnyitását Románia és Ukrajna között.

Az ukrán elnök ezekről részben már a Klaus Iohannisszal közös kedd délutáni bukaresti sajtótájékoztatóján is beszélt, amikor bejelentették, hogy politikai nyilatkozatot írtak alá a két ország közötti stratégiai partnerségről. Zelenszkij romániai látogatásának eseményeit itt követtük.

Zelenszkij később Marcel Ciolacu miniszterelnökkel is találkozott a kormánypalotában, ahol megállapodtak a romániai kikötők tranzitkapacitásának megduplázásáról az ukrajnai export támogatására.

A kormány kedd esti közleménye szerint Ciolacu emlékeztette Zelenszkijt Románia „aggodalmára” az Ukrajnában élő román kisebbség jogainak védelmével kapcsolatban és megismételte azt a kérést, hogy Ukrajna mihamarabb hivatalosan is ismerje el, hogy a „moldovai nyelv” nem létezik, hanem azonos a románnal.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!