A család fogalmáról szóló újabb népszavazást kezdeményez az AUR

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Két népszavazás kezdeményezéséhez kezd el aláírásokat gyűjteni a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) – jelentette be szerdán a párt elnöke az Agerpres szerint.

George Simion sajtótájékoztatóján elmondta, az egyik referendum a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról szólna, a másikkal pedig a készpénzes fizetés jogát rögzítenék az alkotmányban. „Láthattuk, hogy más országokban, például Ausztriában és Svájcban is szó van erről” – érvelt az utóbbi kezdeményezés mellett. Hozzátette, elképzelésük szerint egy napon tartanák meg mind a két népszavazást.

Mint ismert, 2018-ban már szerveztek egy népszavazást Romániában arról, hogy megváltoztassák-e az alkotmányban a család fogalmának meghatározását. A Szövetség a Családért ernyőszervezet kezdeményezésére szervezett referendum eredménye végül érvénytelen lett, mert a szükséges 30%-os részvétel helyett mindössze a választásra jogosultak 20,41%-a ment el szavazni.

A sepsiszentgyörgyi zászlóügyet is szóba hozta Simion

Sajtótájékoztatóján Simion felrótta a hatóságoknak és a kormánypártoknak, hogy tétlenül nézik, amint Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester aláírásokat gyűjt „egy kitalált régió kitalált zászlójához”.

Az AUR elnöke arra reagált, hogy Antal Árpád kedden videóban jelentette be közösségi oldalán, hogy házról házra járva folytatják az aláírásgyűjtést Sepsiszentgyörgyön a városzászló-tervezet újbóli felterjesztéséhez. Az RMDSZ-es önkormányzati vezető azután kezdeményezte az aláírásgyűjtést, hogy a város nemrég megkapta a legfelsőbb bíróság indoklását a februárban hozott ítéletére, amellyel jóváhagyta a brassói bíróság alapfokú döntését a sepsiszentgyörgyi városzászlót jóváhagyó kormányhatározat megsemmisítéséről.

A kormányhatározatot a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, illetve a Dan Tanasă nevével fémjelzett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) támadta meg a bíróságon, azzal az indokkal, hogy a sepsiszentgyörgyi városzászló csak a helyi magyarságot képviseli, a románságot nem, tulajdonképpen az egy sepsiszentgyörgyi székely zászló.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!