Több mint 180 kilogramm heroint találtak a konstancai kikötőben datolyaszállítmányba rejtve

Egy, a Közel-Keletről Nyugat-Európába szállító nemzetközi heroin-kereskedő hálózatot számolt fel a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség. A románokból és külföldiekből álló csoport, amelyet egy Romániában élő török állampolgár vezetett, Ukrajnába csempészte volna a kábítószert. A konstancai kikötőben fedezték fel a több mint 180 kilogramm heroint datolyaszállítmányokba rejtve, írja a ziare.com portál.

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség három házkutatást hajtott végre október 9-én Argeș megyében, a nagy kockázatú kábítószerek nemzetközi kereskedelmével kapcsolatos bűncselekmények elkövetésével kapcsolatos ügyben, közölte hétfőn a román rendőrség. A forrás szerint május 26-án egy román és külföldi állampolgárokból álló szervezett bűnözői csoport tagjai 186 kilogramm heroint hoztak be Romániába a konstancai kikötőn keresztül, 16 tonna Iránból importált datolyába csomagolva a drogot.

„Mivel a bűnügyi nyomozás során kiderült, hogy a szervezett bűnözői csoportnak szándékában áll a kábítószert Ukrajnába szállítani, nemzetközi jogsegélykérelmet küldtek a szomszédos ország igazságügyi hatóságainak” – olvasható a rendőrségi közleményben. Az igazságügyi együttműködést követően Ukrajna területén tetten értek két román állampolgárt, akik állítólag átvették a szállítmányt. Ezt követően őrizetbe vették őket, és előzetes letartóztatásba kerültek. „Az elvégzett vizsgálatokból kiderült, hogy a vizsgált személyeket egy török állampolgár koordinálta Románia területén. A török állampolgárt a mai nap folyamán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Nyomozó Igazgatóság – Központi Struktúra székhelyére szállítják meghallgatásra” – közölte a román rendőrség.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!