Közös operán dolgoznak a patarétiek és a Kolozsvári Állami Román Opera

Közös operán dolgoznak a patarétiek és a Kolozsvári Állami Román Opera
Jó volt a hangulat a Khetane Fesztivál 2022-es első kiadásán a Kolozsvár melletti Pataréten – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

152

Jövő májusra tervezik a bemutatóját annak a rendhagyó operának, melyet a Kolozsvár melletti Pataréten élő romák közreműködésével készítenek a Kolozsvári Állami Román Opera munkatársai. A patarétiek nemcsak a szerzői gárdába kerültek be, de négyen közülük szerepet is kapnak az előadásban.

„A librettót patarétiek és profi librettisták írják, a zenét patarétiek szerzik hollywoodi filmzenéket jegyző zeneszerzőkkel közösen, és végül a színpadra is együtt fognak felállni” – ismertette a terveiket Szakáts István projektmenedzser. A kolozsvári aktivista egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: fontos, hogy a roma zenének és kultúrának szentelt Khetane Fesztivál részét képezze az emancipáció, az egyenrangú kapcsolatok építése. A premiert 2024. május 10-én tartják majd a Kolozsvári Állami Román Operában, és természetesen Pataréten is lesz egy előadás, mondta Szakáts.

Alexandru Fechete, a szervezőcsapat tagja azt fejtegette, hogy Pataréten több mint 1000 kiskorú gyermek él, akik nem férnek hozzá kulturális tevékenységekhez, ezért egy ilyen projekt rendkívül fontos a roma közösség számára, írja a cluj24.ro.

A Kolozsvári Állami Román Opera igazgatója, Florin Estefan arról beszélt, hogy a librettó megírása már folyamatban van, és 3 szólistára lesz szükségük az operától, valamint 4-re a pataréti roma közösségből. Kifejtette, hallgatható operát készítenek, érzelmekkel teli zenével.

A cluj24.ro szerint a librettót Mara Căruțașu írja, a zenét pedig két német zeneszerző, akik novemberben érkeznek Kolozsvárra. Egyikük hollywoodi filmzenéket, a másik pedig jazz-zenét komponál.

A készülő opera rendezője, Dan Vasile elmondta, céljuk a Pataréten élők történeteinek elmesélése, hozzátéve: reméli, hogy februártól már elkezdődhetnek a próbák.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!