Az 112-n kért segítséget egy kiskorú lány, akit 3500 euróért adott el a családja

2023. szeptember 18. – 10:46

Másolás

Vágólapra másolva

3500 euróért adta el a családja azt a 17 éves lányt, aki később maga értesítette a hatóságokat arról, hogy megerőszakolta az a szintén kiskorú fiú, akihez férjhez akarták kényszeríteni, írta az Antena3.

A lányt a Mehedinţi megyei Vlădaia községen élő család vásárolta meg. Miután az áldozat segítséget kért az 112-es sürgősségi hívószámon, a rendőrség eljárást indított. A törvényszéki orvosi vizsgálat igazolta a szexuális kontaktust, így a fiú ellen nemi erőszak gyanújával indult nyomozás, közölte a Mehedinți megyei rendőrség.

Vlădaia polgármesteri hivatalának szociális osztálya azt közölte, hogy nem tudott a kényszerházasságról.

A lány jelenleg a Mehedinți megyei gyermekvédelem központjában van, a tervek szerint a Szilágy megyei gyermekvédelem felügyelete alá kerül.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 2015 és 2019 közötti időszakban Romániában 2775 kiskorú lány ment férjhez, míg mindössze 40 kiskorú fiú házasodott meg. A Nők Elleni Erőszak Megelőzéséért és Leküzdéséért Hálózat (VIF) korábbi nyílt levele arra hívja fel a figyelmet, hogy a roma etnikumú kiskorúakat érintő szexuális visszaéléseket a bíróságokon gyakran előítélettel közelítik meg, az ilyen esetekben sokszor kulturálisan indokoltnak ítélnek meg egy egyébként törvénybe ütköző cselekedetet, a roma kiskorúak így fokozottan veszélyeztetett helyzetben vannak.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!