Megtartották kampánybeszédüket a csíki RMDSZ elnökjelöltjei, Tánczos a módszerek ellen megy, Borboly a sokszínű RMDSZ-ért száll ringbe

2023. szeptember 14. – 20:58

Másolás

Vágólapra másolva

Forr a hangulat az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének tisztújításán, ahol Tánczos Barna és Borboly Csaba feszült egymásnak az elnöki pozícióért. „Bárki is győz, senki ne kérdőjelezze meg!” – jelentette ki Hajdu Gábor, a tisztújító bizottságának elnöke. Az elnök szerint a jelöltek beszédét azért nem követte vita, mert erre az elmúlt hetekben, a területi elnökjelöltek kampánykörútján volt lehetőség. A beszédeket követően 20 órakor megkezdődött a szavazás.

Percek kérdése, hogy az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének küldöttgyűlése titkos szavazással eldöntse, a tisztújítás után ki legyen az elnöke. Tánczos Barna és Borboly Csaba elnökjelöltetek nevét kalapból húzták ki, hogy ki tartsa meg elsőként bemutatkozó beszédét. Mint elhangzott az, hogy ki szólalhat fel elsőként sokat dob a lapba. Horváth Anna ügyvezető alelnök húzott, Fortuna Tánczos Barnának kedvezett.

Tánczos Barna elnökjelölt szólalhatott fel először, sportidézettel indított, azt mondta a klub a legfontosabb, „nekünk a klubunk az RMDSZ”, tette hozzá Tánczos. Az analógiánál maradva hozzátette, hogy a játékosoknál sokkal fontosabb a klub, amiért a tagok tevékenykednek és alávetik magukat döntéseinek. Úgy hiszi, a klubjuk, a csíki területi szervezet megérett a változásra.

Kitért arra is, hogy szerinte a klubot ott kell szolgálni, ahol szükség van rá, voltak pillanatok, amikor másképp gondolta volna, de végül ő is alárendelte magát a klub érdekeinek, és a 2020-as választás előtt végül visszalépett attól, hogy megpályázza Hargita Megye Tanácsának elnökségét. Mint ismeretes, Kelemen úgy vélte Tánczosra Bukarestben volt szükség. Most azonban vállalhatatlannak tartja az RMDSZ Csíki Területi Szervezete mostani vezetőjének különutas politikáját, ezért döntött úgy, hogy minél kevesebb kárt okozva a szervezeten belül, de Borboly Csaba területi elnökkel szembe megy. „Nem a személy ellen, hanem a módszer ellen indulok, aki ezt nem érzi át, az nem érti a demokráciát” – mondta Tánczos Barna.

Az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének tisztújítója – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex Az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének tisztújítója – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének tisztújítója – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

Nem minden változás jó lépés, jegyezte meg Borboly Csaba. Visszaemlékezése szerint az RMDSZ Csíki Területi Szervezete egy összeroskadt szervezet volt, de 2007 óta a területi szervezetek közül a legjobban teljesít. „Mi onnan kezdtük el az egészet felépíteni, hogy Borszéken a csíki RMDSZ tagjainak gyűlése majdnem fizikai erőszakba torkollt” – nyomatékosított Borboly. Leszögezte: aki ezt elvitatja, az hazudik. Borboly úgy vélte a titka: a csapat. Az ego jól hangzik, ő Magyarországon tanulta, hogy valakit meg lehet bélyegezni és fel lehet négyelni, de szerinte ez nem a jó módszer, ő a csapatban hisz. Ezért van az, hogy a csíki területi szervezet a választások között közösséget épít, ebből egy horizontális hálózat alakult ki, amiben mindenkinek megvan a szerepe.

A csíki területi szervezet, ha kellett tüntetést szervezett, ha kellett oktatási kérdésekben állt ki, de a kulimunkát is bevállalta

– mondta az elnök. Borboly a küldöttgyűlés tagjait arra kérte, hogy nyújtsa fel a kezét az, aki szerint a csíki területi szervezet egy napig is rosszul végezte a tevékenységét. Egyes küldöttek nevettek, de senki nem nyújtotta fel a kezét.

Borboly szerint az RMDSZ nem egy elefántcsont torony, nyitottnak kell lennie az új szavazókra, erre pedig az elnök szerint a technológia a legjobb módszer. Úgy látja az RMDSZ erőssége a sokszínűség, és nem kell fejbe verni azt, aki másképp csinál valamit, mint a többiek.

A beszédeket és az SZKT-tagok bemutatkozását követően elsőnek Kelemen Hunor szövetségi elnök adta le szavazatát, aztán a kisgyermekes anyukák után a 125 tagú küldöttgyűlés többi tagjai is, ábécé sorrendben. Tánczos Barna szavazatának leadása után azt mondta a Transtelexnek, még megvárja az eredményhirdetést, mert nem szeretne előre inni a medve bőrére, de ha nem lett volna biztosa győzelmében, akkor nem indult volna el a választáson.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!