Törvénytervezet: akár a járművét is elkobozhatják az alkohol vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőröknek
Egy készülő törvénymódosító tervezet szerint az alkohol vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőröknek elkobozhatják a gépkocsiját – közölte szombaton Marciel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, írja az Agerpres. A miniszterelnök a PSD országos politikai tanácsának ülése után nyilatkozott a sajtónak.
Elmondta, hogy a testület ülésén Robert Cazanciuc ismertette a drogkereskedelem és -fogyasztás megelőzésével és leküzdésével kapcsolatos törvény javasolt módosításait, amelyek elfogadása a párt egyik prioritását jelentik a parlament hétfőn kezdődő őszi ülésszakában.
Ciolacu tájékoztatása szerint a PSD jogszabályjavaslata drasztikus büntetéseket ír elő az alkohol vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőröknek. E szerint a vétkes gépkocsivezetőnek legkevesebb tíz évre bevonhatják a jogosítványát, vagy akár a járművét is elkobozhatják.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom