A botoșani-i szülészet ügyeletes orvosát gyanúsítják az osztályon meghalt fiatal nő ügyében

Az augusztus 18-án éjszakai ügyeletet teljesítő orvos, Mariana Pitrop a botoşani-i szülészeten meghalt fiatal nő ügyében indított büntetőeljárás gyanúsítottja – írja a suceavai ítélőtáblai ügyészség közlése alapján az Agerpres.

A Botoşani megyei kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának orvosát hat órán keresztül hallgatták ki a vádhatóság székhelyén. Az ügyészség igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot is elrendelt Alexandra Ivanov halála körülményeinek feltárására. Emellett házkutatást tartottak a gyanúsított lakásán és rendelőjében.

A 25 éves Alexandra Ivanov augusztus 18-án halt meg a botoşani-i megyei kórház szülészeti osztályán, kilenc órával a beutalása után. Három hónapos várandós volt, hüvelyi vérzés és alhasi fájdalmak miatt szállították kórházba. Elvégeztek rajta néhány vizsgálatot, infúziót kapott, az éjszaka folyamán azonban senki nem törődött vele. Reggelre jelentősen romlott az állapota, átvitték az intenzív osztályra, de nem tudták megmenteni az életét.

A megyei egészségügyi igazgatóság előzetes jelentése szerint a fiatal nő hét órán át semmiféle ellátásban nem részesült.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!