Elhunyt a robbanás egyik sérültje, ezzel kettőre emelkedett a halálos áldozatok száma

Meghalt a Dâmboviţa megyei Crevedia autógáz-töltőállomásánál történt robbanás egyik sérültje – írja az Agerpres a belügyi katasztrófavédelmi főosztály (DSU) vezetőjének, Raed Arafatnak a vasárnapi bejelentése alapján.

Raed Arafat elmondása szerint a bukaresti Floreasca kórházban elhunyt nő annak a férfinak a felesége, aki szívrohamban halt meg szombaton a robbanás helyszínén.

A nő halálát égési sérülések okozták, testfelületének mintegy 95 százalékán megégett. „Ilyenkor a túlélés esélye gyakorlatilag a nullával egyenlő” – magyarázta.

Ugyanakkor Arafat azt is elmondta, hogy vasárnap délután további öt sérültet szállítanak külföldi kórházakba: egyikük bécsi, kettő grazi, kettő berlini egészségügyi intézménybe kerül. Korábban másik négy sérültet brüsszeli, illetve milánói kórházakba szállítottak a hadsereg C-27J Spartan típusú repülőgépei.

Közben országszerte mintegy 900 személy adott vért vasárnap a crevediai robbanás sérültjeinek megsegítésére. A hatóságok a robbanások után kérték fel a lakosságot véradásra. Vasárnap reggel 24 megyében kinyitottak a vérközpontok. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint Fehér, Arad, Argeş, Bákó, Brassó, Brăila, Buzău, Krassó-Szörény, Călăraşi, Kolozs, Konstanca, Dâmboviţa, Galac, Hunyad, Ialomiţa, Iaşi, Maros, Olt, Szilágy, Szeben, Teleorman, Temes, Vâlcea és Vrancea megyében, illetve Bukarestben mintegy 900-an adtak vért a nap folyamán. A vérközpontok egy része délben ugyan már bezárt, de van, ahol 15 óra 30 percig fogadják a véradókat.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!