Harmadik napja hullámzó az áramellátás Sepsiszentgyörgy egyes részein
Bár kedden a Helyi Sürgősségi Bizottságot is összehívta a polgármester, szerda reggelre sem állt vissza Sepsiszentgyörgy minden részén az áramszolgáltatás.
Keddről szerdára virradó éjjel 3-kor Sepsiszentgyörgy összes háztartásában visszakapcsolták az áramellátást, közölte szerda reggel Facebook-oldalán Antal Árpád polgármester, aki arra kérte a lakosságot, hogy jelezzék, ha továbbra is áremkiesést tapasztalnak. Ezt többen meg is tették, a hozzászólásokból kiderül, hogy van, ahol ingadozik az áram erőssége, van ahol meg-megszakad, máshol pedig egyáltalán nincs.
„A megyei könyvtárban sem megfelelő az ellátás, úgy tűnik, nem jön be az épületbe elegendő, a szükséges feszültségű áram, nem biztonságos a számítógépek üzemeltetése, a beltéri világítás is csak részlegesen működik” – írta Szonda Szabolcs, az intézmény igazgatója. A Bod Péter Megyei Könyvtár nem sokkal később Facebook-oldalán közölte, hogy az áramellátás akadozása miatt szerdán is zárva tart, kivéve a Sport utcai fiókkönyvtárat, amely a megszokott program szerint tart nyitva. Problémákról számoltak be többek között a Vitéz Mihály térről, a Gödri Ferenc, a Váradi József, a Gábor Áron utcákból is.
A város történetének eddigi legnagyobb áramkiesésével szemebesült a polgármester szerint, aki kedden a Helyi Sürgősségi Bizottságot is összehívta emiatt.
Mint írtuk, hétfő dél óta rövidebb-hosszabb időközökben szünetelt Sepsiszentgyörgyön az áramszolgáltatás. Józsa Csaba, az áramszolgáltató megyei vezetője a Háromszéknek azt nyilatkozta, az előző két napban összesen hat meghibásodás történt a középfeszültségű föld alatti vezetékeken, rajtuk kívül álló okok miatt szakadt meg az áramellátás. A hibák kijavítása idejére általában átkötik a fogyasztókat más vezetékekre, de ez is időbe telik, majd kijavítják a hibákat és végül visszakötik a fogyasztókat az eredeti vezetékre.
Az igazgató azzal magyarázta a középfeszültségű vezetékek meghibásodását, hogy ezek már 70-80 évesek, ma pedig sokkal nagyobb fogyasztói réteget kell kiszolgálniuk jelentősebb mennyiségű energiával, mint üzembe helyezésük idején.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!