Hivatalos: börtönbe vonul, aki ittasan halálos baleset okoz
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amely szerint letöltendő szabadságvesztéssel büntetendők azok a halálos balesetet okozó sofőrök, akiknek nincs jogosítványuk, vagy alkohol, illetve drog befolyása alatt vezettek, írta az Agerpres.
A jogszabály kimondja, hogy nem kaphatnak felfüggesztett börtönbüntetést azok a gépkocsivezetők, akik jogosítvány nélkül vagy alkohol, illetve drog befolyása alatt vezetve halálos balesetet okoznak.
Robert Cazanciuc szociáldemokrata szenátor, a törvény egyik kezdeményezője korábban kifejtette, hogy az „Anastasia-törvény”, amelyet annak a 4 éves kislánynak az emlékére neveztek el, aki június 1-jén halt meg otthona előtt, a közúti tragédiák megelőzésére és korlátozására, valamint az ittas vezetés büntetőjogi következményeinek tudatosítására irányul.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom