Ciolacu: Nem kell tüntetni, Romániában nem volt és nem lesz kötelező az oltás

2023. augusztus 18. – 12:19

Másolás

Vágólapra másolva

Romániában az oltás soha nem volt és nem is lesz kötelező – jelentette ki a pénteki kormányülés elején Marcel Ciolacu.

Az Agerpres szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) csütörtöki tüntetésére utalva a miniszterelnök azt mondta: cinikus képmutatásnak tartja az emberek félretájékoztatásával és ijesztegetésével történő szavazatszerzést.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) több tagja, törvényhozója és szimpatizánsa tüntetett ugyanis csütörtökön az egészségügyi minisztérium épülete előtt egy törvénytervezet ellen, amellyel szerintük a kormány kötelezővé tenné az oltásokat Romániában. A tüntetők követelték Alexandru Rafila miniszter lemondását és a társadalmi vitára bocsátott új országos oltási stratégia visszavonását.

A tiltakozók között volt George Simion AUR-elnök is, aki kijelentette, hogy alakulata mindig kiáll az emberi jogok védelmében. „Az AUR elutasítja a diktatúrát. Az oltás jelenleg nem kötelező. Álljanak mellénk, álljanak az AUR mellé! Mindig az utcára fogunk vonulni a szabadságért, a jogainkért!” – hangoztatta az ellenzéki párt vezetője.

Tüntetés az oltásstratégia ellen – Fotó: Sabin Cirstoveanu / Inquam Photos
Tüntetés az oltásstratégia ellen – Fotó: Sabin Cirstoveanu / Inquam Photos

A történtekre reagálva a pénteki kormányülésen Ciolacu kijelentette: „teljesen megértem a romániaiak aggályait a koronavírusjárvány során történtek után, de olyan oltásokról beszélünk, amelyeket szüleink és nagyszüleink is évtizedek óta beadatnak Romániában. Ezek rendkívül súlyos betegségek elleni vakcinák”.

Leszögezte: az egészségügyi minisztérium által közvitára bocsátott országos oltásstratégia a lakosság korrekt tájékoztatásáról és a román államnak arról a kötelezettségéről szól, hogy méltányos hozzáférést biztosítson a vakcinához valamennyi román állampolgár, különösen a veszélyeztetett csoportokba tartozók számára. „Ennyiről szól, semmi többről” – tette hozzá.

Ciolacu hangsúlyozta, hogy „senkit sem fognak erőszakkal beoltani”. Ugyanakkor megköszönte Alexandru Rafila egészségügyi miniszternek, hogy csütörtökön a nyilvánosság elé állt és részletesen beszámolt az országos oltásprogramról.

Alexadru Rafila egészségügyi miniszter csütörtöki megszólalásában cáfolta, hogy bárki kötelezővé akarná tenni az oltásokat. „Az egészségügyi minisztérium semmiképpen sem támogatja az oltás kötelezővé tételének politikáját, és egy hamis problémából csinálnak ügyet” – mondta a tárcavezető.

Leszögezte: az egészségügyi minisztérium által társadalmi vitára bocsátott Nemzeti Oltási Stratégia, amely a csütörtöki AUR-tüntetést kiváltotta, az állampolgárok jogát biztosítja az oltásokhoz, nem pedig kötelezettségét. „Azok, akik az egészségügyi minisztérium előtt vannak, nem akarják, hogy egészséges gyermekeink legyenek” – mondta Rafila.

A miniszter szerint amit az AUR tesz, az felelőtlenség. A Nemzeti Oltási Stratégia „nem tesz mást, mint megállapítja az oltási program alapelveit és biztosítja az oltásokhoz való hozzáférést. Érdekünk, hogy megvédjük a gyermekeinket. Nem értem, miért sulyklják, hogy kötelező” – tette hozzá az egészségügyi miniszter.

Alexandru Rafila az AUR egészségügyi minisztérium előtti tiltakozását „paroxizmusig fajult politikai imposztorságnak” nevezte, amelynek véget kell vetni. „Az átoltottság csökkenése Romániában az utóbbi években aggasztó jelenség, és hazánk Európában az utolsó helyen áll ebben a tekintetben számos vakcina esetében. Ezen változtatni kell” – hangsúlyozta Rafila.

Egy tüntető kimászott az épület párkányára – Fotó: Sabin Cirstoveanu / Inquam Photos
Egy tüntető kimászott az épület párkányára – Fotó: Sabin Cirstoveanu / Inquam Photos

Az AUR több tagja, törvényhozója és szimpatizánsa tüntetett csütörtökön az egészségügyi minisztérium épülete előtt egy törvénytervezet ellen, amellyel szerintük a kormány kötelezővé tenné az oltásokat Romániában. A tiltakozók követelték Alexandru Rafila miniszter lemondását és a közvitára bocsátott új országos oltási stratégia visszavonását.

Az ellenzéki alakulat képviselői arra biztatták a résztvevőket, hogy állják el a szaktárca épületének bejáratát. Később megpróbáltak behatolni az épületbe, de a csendőrök ellenállásába ütköztek. Az egyik tüntető felmászott az épület homlokzatára, a csendőrök szép szóval próbálták rábírni arra, hogy biztonságban jöjjön le onnan.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!