Klaus Iohannis: Románia biztonsága megerősödött, folytatódnak a NATO-csapatok bővítésére irányuló erőfeszítések
2023. augusztus 15. – 12:56
Az államfő a román tengerészet napján szervezett konstancai ünnepségen mondott beszédet. Az Agerpres szerint Iohannis kifejtette, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a Románia közelében lévő ukrán dunai kikötők elleni orosz támadások veszélyeztetik a fekete-tengeri térség biztonságát.
Az államfő arról is beszélt, hogy a háborús helyzet kihívások elé állítják Európát, de megmutatja azt is, hogy Románia a régió stabilitásának jelentős pillére. „A fekete-tengeri térség stratégiai jelentősége az euroatlanti biztonság szempontjából ma már megkérdőjelezhetetlen, amint azt a NATO legutóbbi vilniusi csúcstalálkozójának résztvevői is hangsúlyozták” – jelentette ki Iohannis.
Beszédében rámutatott, Románia a NATO megerősített elrettentési és védelmi erejének fontos súlypontja. „Az 5000 szövetséges katona jelenléte és tevékenysége országunkban teljes mértékben bizonyítja egységünket, szolidaritásunkat és szövetségesként való rendíthetetlen elkötelezettségünket az Észak-atlanti Szerződés előírásai mellett, beleértve a kollektív védelem elvét is” – fogalmazott.
Iohannis köszönetet mondott az Egyesült Államok, Franciaország, Lengyelország, Portugália, Belgium, Olaszország, az Egyesült Királyság, Hollandia, Spanyolország, Észak-Macedónia és Luxemburg katonáinak a Romániában való jelenlétükért.
Rámutatott, hogy a NATO tagjaként Románia jelenleg a legerősebb biztonsági garanciákat élvezi. Ez szerinte abból a kettős helyzetből fakad, hogy országunk egyszerre a haszonélvezője és fontos támogatója a regionális és euroatlanti biztonság javításának.
Iohannis a beszédében ismételten megerősítette, hogy a többi NATO-szövetségesével együtt Románia továbbra is támogatni fogja Ukrajnát a békéért és a szabadságért folytatott küzdelemben, amíg szükséges. Emlékeztetett arra, hogy Bukarest részt vesz az ukrajnai vadászpilóták kiképzésében és változatlanul segít az ukrajnai menekülteken.
A román tengerészet napjáról az államfő kijelentette: „Augusztus 15-e (...) alkalmat teremt emlékezni nemzetünk szimbólumaira, amelyek közelebb hoznak bennünket egymáshoz és segítenek megérteni azt, hogy egységesen menyire erősek lehetünk”.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!