A Wizz Air reagált a román panaszra: soha nem töröltünk kilenc járatot egy nap alatt

2023. augusztus 9. – 10:25

Másolás

Vágólapra másolva

A Wizz Air mindent megtesz a kiszámíthatatlan késések és járattörlések számának csökkentéséért – közölték kedden a légitársaság képviselői, hozzátéve, hogy a 2023 januárja és júliusa között Romániából induló járatok 99,12 százaléka sikeresen célt ért.

Az Agerpreshez eljuttatott állásfoglalásában a légitársaság vezetősége kijelentette, a Wizz Air elkötelezett az ügyfél-elégedettség fenntartása mellett, és aktívan együttműködik a román hatóságokkal. Mint írták, olykor a légitársaságon kívül álló tényezők – például a légiforgalmi irányítók és a repülőtéri személyzet sztrájkja, az időjárási körülmények vagy az alkatrészellátási láncban jelentkező problémák – miatt járattörlésre kényszerülnek, de soha nem töröltek kilenc járatot egy nap alatt, ahogyan arról a média beszámolt.

Hozzátették, a légitársaság számos fontos intézkedést hozott az ilyen jellegű problémák elhárítására, egyebek mellett növelték a repülőgépek rendelkezésre állását és újabb tartalék repülőgépeket helyeztek készenlétbe. Emellett a Wizz Air növelte a románul beszélő ügynökök számát a call centerekben, digitális megoldásokat vezetett be, és növelte a szállásadók számát, hogy fennakadások esetén az utasok könnyebben tudjanak szállodát választani. „Ezeknek az erőfeszítéseknek köszönhetően 2023 januárja és júliusa között a romániai járatok 99,12 százaléka sikeresen célt ért, szemben a 2022-es év azonos időszakában jegyzett 98,73 százalékkal” – állították.

Közben szerdán a légitársaság újabb járatok törlését jelentette be. Állításuk szerint a gyártó kérésére indított, egyes hajtóművek előzetes ellenőrzése miatt kénytelen kiigazításokat végezni a járatai rendszerében. A vállalat három lehetőséget kínál a hoppon maradt utasoknak, alternatív menetrendet, teljes visszatérítést az eredeti fizetőeszközben, vagy 120 százalékos jóváírást az érintett Wizz-számláján Wizz-pontok formájában, amit későbbi foglalásnál újra fel lehet használni.

Bogdan Mîndrescu szállításügyi államtitkár szombaton közölte, hogy bepanaszolták a Wizz Airt az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségnél (EASA), miután egy nap alatt kilenc járatot törölt technikai okok miatt.

Facebook-bejegyzésében Mîndrescu azt írta, találkozóra hívták a légitársaság vezetőségét, és sürgős cselekvési tervet kértek a törölt járatok számának csökkentésére és az utasszállítás megbízhatóságára vonatkozóan. Ugyanakkor kérték, hogy oldják meg a megengedettnél többet túlórázó repülőszemélyzet problémáját is.

A Wizz Air vezetőivel folytatott megbeszélésen részt vett Horia Constantinescu, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnöke is, aki közölte a légitársaság képviselőivel, hogy tájékoztatta a helyzetről az utasok jogvédelmével foglalkozó európai hatóságot.

Az államtitkár beszámolója szerint közölték a Wizz Air vezetőségével, hogy figyelemmel követik a vállalat tevékenységét, és nem tolerálnak semmiféle eltérést a nemzetközi és hazai légi közlekedési szabályoktól. Hozzátette, miután a román polgári légi közlekedési hatóság bepanaszolta a Wizz Air-t az EASA-nál, az európai ügynökségnek ellenőrzéseket kell végeznie a vállalatnál.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!