Szeptember közepén adhatják át az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak és Szilágynagyfalu közötti szakaszát
Szeptember 15-e körül adják át a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak és Szilágynagyfalu közötti szakaszát – írja az Agerpres Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter nyilatkozatára hivatkozva. A tárcavezető szerint a munkálatok az ütemtervnek megfelelően haladnak.
Ezzel a 13 kilométeres szakasszal a romániai autópályák és gyorsforgalmi utak hosszának összege eléri az 1000 kilométert. „Jóval kevesebb, mint amennyire szükségünk lenne” – ismerte el a miniszter.
Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a sztráda két Kolozs megyei szakaszával gondok vannak a földcsuszamlások miatt. Az összesen több mint 40 kilométert kitevő szakaszok nagy kihívások elé állítják a kivitelezőt. „Ez a legnehezebb sztrádaszakaszok egyike az országban, és jövő év végére el kellene készülni vele” – emlékeztetett Grindeanu.
A miniszter ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy őszre elkészül az erdélyi autópálya összes kiírása. A Meszes-alagút kivitelezésére augusztus 28-áig lehet benyújtani az ajánlatokat.
Grindeanu korábban már megnézte a Maroskece és Aranyosgyéres közötti sztrádaszakasz építését is, azzal kapcsolatban is kijelentette, hogyha jó az időjárás, akkor valós esély van arra, hogy év végéig átadják a forgalomnak.
Az észak-erdélyi, A3-as autópálya több mint egy évtizede épül, és az Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakasz átadása azt jelentené, hogy autópályán lehet majd eljutni Marosvásárhelyről Kolozsvárra, egész pontosan Magyarnádasig. A Magyarnádastól a magyar határig tartó szakaszok építése viszont még mindig lassan halad. A Berettyószéplak és Szilágynagyfalu közötti 13 kilométeres szakasz szeptemberben esedékes átadása ellenére is.
A Brettyószéplak és Bisztraterebes, illetve a Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszokon (különböző fázisban ugyan, de) most zajlik a licit arról, hogy végül kik építhetik meg. A Bihar és Bors II. határátkelő között szakasz már elkészült.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!