A mentőakció késleltetésével vádolnak négy rendőrt a caracali rém egyik áldozatának ügyében

A mentőakció késleltetésével vádolnak négy rendőrt a caracali rém egyik áldozatának ügyében
A két tizenéves lány elrablásával és meggyilkolásával vádolt Gheorghe Dincă caracali háza – Fotó: Daniel Mihăilescu / AFP

Bíróság elé állítják a caracali rendőrfőnököt és további három rendőrtisztet, akik az ügyészek szerint 14 órás késést okoztak a caracali Gheorghe Dincă egyik áldozatának, Alexandra Măceşanunak a megtalálásában. A vádirat szerint a lányt megmenthették volna a gyilkosságtól, ha időben közbelépnek, írja a News.ro.

A Craiova megyei ügyészség a helyi rendőrség több alkalmazottját vádolja hivatali visszaéléssel. A vádirat szerint Nicolae Mitrea, a caracali rendőrség vezetője rosszul mérte fel a helyzetet, és nem hangolta össze megfelelően az eltűnt kiskorú keresését, ezzel pedig késleltette az elkövető azonosítását és az áldozat megtalálását.

Ugyanakkor a vidéki rendőrség Osica de Sus községben található kirendeltségének rendőrfőnöke az ügyészek szerint nem jelentette a főnökének Alexandra Măceșanu eltűnését és nem bizonyosodott meg róla, hogy beosztottjai ellenőrzik-e a rendelkezésre álló információkat. A Dobrosloveni és Dobrun községben akkor járőröző két rendőrt pedig azzal vádolják, hogy nem végeztek ellenőrzéseket a kiskorú eltűnésével kapcsolatban és nem értesítették a caracali rendőrség szolgálatos tisztjét sem.

A 69 éves Gheorghe Dincă 2019 júliusában rabolta el, majd gyilkolta meg a 15 éves Alexandra Măceșanut, miután néhány hónappal korábban hasonló módon végzett a 18 éves Luiza Melencuval is. A caracali rémként emlegetett férfit jogerősen 30 év börtönre ítélték.

Az ügy országos felháborodást keltett, mert kiderült, hogy Alexandra Măceșanu többször tárcsázta az 112-es segélyhívó számot, de a rendőrök lekezelően beszéltek vele, később pedig nem tudták beazonosítani a hívás helyét, mire pedig megtalálták az elkövető házát, a lány már nem élt. Emiatt először a román rendőrség országos és Olt megyei parancsnokát menesztették tisztségéből, később lemondott a segélyhívót működtető különleges távközlési szolgálat (STS) vezetője és a belügyminiszter is. Az oktatási miniszter is belebukott a botrányba, miután egy érzéketlen, az áldozatot hibáztató megjegyzése miatt a román kormányt akkor vezető Viorica Dăncilă miniszterelnök leváltotta tisztségéből.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!