A leghatékonyabban elköltött pénzeket venné el a kormány a civilektől

2023. augusztus 7. – 09:08

A leghatékonyabban elköltött pénzeket venné el a kormány a civilektől
Gyerekfoglalkozáson a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület, amely kiadásai egy részét a cégek által felajánlható támogatásból fedezik – Fotó: a Milvus Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 700 civil szervezet tiltakozott a kormány kiszivárgott terve ellen, mely szerint megszüntetnék azt a lehetőséget, hogy a cégek az adójukból leírható összegeket felajánlják egyesületeknek, alapítványoknak. A Dăruiește Viață (Adományozz Életet) nevű szervezet, mely egy kórház építésére vállalkozott Bukarestben, egy petíciót is indított annak érdekében, hogy megakadályozza a kormányrendelet életbe léptetését. Mint írják, a bevételeik több mint 50 százalékától esnének el, ha a jogszabály életbe lépne. Úgy vélik, a kormány gúnyt űzne több százezer civil munkájából, mellyel millióknak segítenek országos szinten.

A Spotmedia arról ír, hogy a jelenleg érvényben levő szabályok szerint a vállalatok évente a Bruttó Hazai Össztermék mindössze 0,15%-ának megfelelő összeget ajánlják fel a civil szervezetek támogatására. Ez az összeg nagyon picinek számít a kormány büdzséjében, viszont igen jelentős segítség a nemkormányzati szervezetek számára. A megvonásuk sok egyesületet kétségbeejtő helyzetbe hozna, veszélybe kerülnének társadalmi szempontból igen fontos szolgáltatások.

„A kormány megint ott próbál spórolni, ahol nem kellene. A civil szervezeteknek juttatott támogatás az adóknak csak igen kis részét érinti, viszont a pénzek leghatékonyabb felhasználását biztosítja”

– mondta el a Transtelexnek Papp Tamás, a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnöke. Hozzátette: természetesen ők is aláírták a kormánynak írt közös levelet, mert nem értenek egyet a tervezett jogszabály-módosítással.

Kérdésünkre, hogy mit jelentene a megvonás a Milvus esetében, Papp Tamás kifejtette, egyebek mellett veszélybe kerülne a marosvásárhelyi madárkórház néven ismert rehabilitációs központjuk, ahol nemcsak sérült madarakat, de más vadállatokat is befogadnak és kezelnek. Kifejtette: a központ éves költségvetése körülbelül 30 ezer euró, melynek nagyobbik részét a cégek által felajánlott támogatásból, kisebb részét a magánszemélyektől befolyó 3,5%-ból fedezik. „Ezekből a pénzekből fizetünk egy alkalmazottat, a fejlesztéseket, és ebből vásároljuk meg az évi 1-2 tonna élelmiszert az állatoknak. Éves szinten több ezer olyan embert látunk el tanácsokkal, akik sérült, bajbajutott állatot találnak, és segíteni szeretnének. Emellett több száz állatot fogadunk be a központba, ahol ellátjuk, gyógyítjuk őket, hogy ismét a szabadban élhessenek. Ez egy olyan szolgáltatás, melyet úgy tartunk fenn, hogy az az államnak nem kerül semmibe” – magyarázta Papp Tamás.

Hozzátette, szintén a céges támogatások teszik lehetővé, hogy a különböző pályázatok lejárta után is folytathassanak egy-egy programot. Megemlítette a kerecsensólyom védelmét célzó pályázatukat, melyet az EU-s projekt lezárulta után közösségi támogatásból folytattak. „A tevékenységek nem állhatnak le, a faj védelme nem szünetelhet, mert veszélybe kerülhet, amit korábban elértünk” – mondta a Milvus elnöke, aki szerint „katasztrofális” hatással lenne sok civil szervezetre nézve, ha bevezetnék a korlátozást.

„És ez csak a természetvédelem, de mi lesz azokkal a nagy civil szervezetekkel, amelyek szociális téren nyújtanak fontos szolgáltatásokat, például időseknek, betegeknek segítenek?”

– tett fel a kérdést. Papp Tamás úgy vélte, amennyiben ezeket a pénzeket úgy használnák fel, hogy először a kormány kasszájába vándorolnának, majd visszaosztanák az önkormányzatoknak, a hatékonyságuk társadalmi szinten egy tizedét sem érné el annak, mintha egyenesen a közösségi szolgáltatásokat fenntartó civil szervezetekhez jutnának.

„Ez a típusú fundraising egy jó lehetőség a civil szervezeteknek arra, hogy eltartsák magukat. Képzéseket szerveztek, mi is tanultuk, tanuljuk, hogy kell csinálni, ez egy nagyon pozitív dolog. Én értem, hogy a kormány bajban van anyagilag, mert rosszul bánt a pénzekkel, spórolnia kell, és azt is értem, hogy közelednek a választások, de nem tartom a legbölcsebb döntésnek, hogy az ilyen típusú alapokhoz, a leghatékonyabban elköltött pénzekhez nyúlna hozzá” – összegzett Papp Tamás.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!