Azonosították a Mangalián talált holttestet, egy személyt őrizetbe vettek
2023. augusztus 7. – 10:37
Azonosították vasárnap délután a mangaliai parkban talált holttestet, írta meg az Agerpres. A Konstanca megyei rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint egy 18 éves lányról van szó, akit a gyanú szerint egy másik 18 éves lány ölhetett meg.
Olimpia Ceară, a Konstanca megyei rendőrség szóvivője közölte, az áldozat egy 18 éves Vaslui megyei lány. Hozzátette, a rendőrség őrizetbe vett egy másik, szintén 18 éves lányt, aki a gyilkosság első számú gyanúsítottja.
A kivizsgálást a Konstanca megyei törvényszéki ügyészség végzi.
Az eddigi kivizsgálás során a rendőrség kiderítette, hogy a két fiatal nő gyermekkori barátok voltak, és együtt vállaltak nyári munkát a tengerparton egy szállodában. Szobalányokként alkalmazták őket, és ott is laktak, ahol dolgoztak.
A nyomozóknak a mangaliai térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése után sikerült rekonstruálniuk a történteket. Visszakövették a tettes útvonalát a parktól a szállodáig. Így jutottak arra a következtetésre, hogy a nő a barátnőjét a hotelszobájában ölte meg.
A gyilkosság után a támadó egy bőröndbe tette barátnője holttestét. Közvetlenül a szálloda elé hívott egy taxit. A sofőr segített neki a bőröndöt a csomagtartóba tenni, fogalma sem volt arról, hogy mi van benne. Amikor megérkeztek a célállomáshoz, a férfi kedvesen kivette a kocsiból a bőröndöt. A térfigyelő kamerák rögzítették, ahogy a gyanúsított végigviszi a bőröndöt a parkon, valamint azt is, amikor a nő egy pad alatt hagyja a testet. Ott találta meg egy horgászni induló férfi.
„Sötétben indultam el horgászni, alig múlt el hajnali öt óra. A pad alatt láttam valamit, azt hittem, hogy egy kutya, és amikor megérintettem, rájöttem, egy emberi testről van szó. Az arcát a felismerhetetlenségig ütlegelte az elkövető. Sokkot kaptam” – mondta az a halász, aki vasárnap reggel talált rá a fiatal lány holttestére.
A tettes, miután a mangaliai Tosca parkban hagyta a holttestet, visszatért a szállodai szobájába. Letörölt minden nyomot, és megszabadult a késtől is, mellyel több sebet ejtett az áldozaton. Néhány óra múlva már ment is dolgozni, mintha mi sem történt volna. Ott találtak rá a nyomozók, akik bekísérték a rendőrségre.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!