Meghalt egy nő a kórházban, miután két órát várt a mentőre

Egy 75 éves nő két órát várt mentőre a Konstanca megyei sürgősségi osztályon, állapota azonban romlani kezdett, végül meghalt, írja a Digi24.

Egy légzési nehézségekre panaszkodó nőt hozott be a családja a Konstanca megyei Băneasa sürgősségi osztályára. A család szerint a beteget az ügyeletes orvos vette kezelésbe, aki oxigénmaszkot biztosított, megmérte a vérnyomását. A Digi24 szerint azonban nem volt megfelelő felszerelés a kórházban, ezért az orvosok mentőt kértek, hogy a legközelebbi, a medgidiai kórházba szállítsák át a nőt.

A Konstanca megyei Băneasa sürgősségi orvosai háromszor hívták a mentőt, és két órán keresztül látták el a 75 éves beteget, akit idő közben újra kellett éleszteni. A nő állapota röviddel a második hívás után kezdett el romlani. Az orvosok ekkor ismét hívták a mentőszolgálatot, amely fél órán belül megérkezett. De ekkor már a 75 éves nő számára már túl késő volt, már meghalt.

A kórház szóvivője szerint részükről nem történt mulasztás. „Az orvosi esetek kezelése során elsőbbséget élveznek a piros kódú esetek, valamint a sárga kódú esetek, az otthonokban vagy nyilvános helyeken történt esetek (...) A kórházi sürgősségi ellátást megelőző orvosi szolgálatok készenlétben állnak” – részletezte.

Az eset gyorsan eljutott az egészségügyi miniszterhez, aki sürgős intézkedéseket kért.

Több mint 20 település függ a Băneasa sürgősségi ellátóegységtől, amely a közelmúltig egy teljesen felszerelt kórház része volt, mára azonban a román lap szerint egyetlen épülete van, ami nem állja sokáig az idő vasfogát.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!