Egy olyan online platformot állítottak le, ahol 11 ezer díler árult kábítószert
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Nyomozó Ügyészség (DIICOT) egy hatalmas, kábítószert árusító online platformot állított le. Az „Enigma-ügy” néven is ismert „Sweet Grass” nevű online üzenetküldő platformmal kapcsolatos nyomozás során 16 ember ellen emeltek vádat, hatot előzetes letartóztatásba helyeztek, valamint négyet házi őrizetbe vettek.
A vádlottakat szervezett bűnözői csoport létrehozásával, kockázatos és nagy kockázatú kábítószerekkel való kereskedelemmel – többek között 14 és 16 év közötti kiskorúaknak –, nagy kockázatú kábítószerek tiltott használatára való felbujtással, pszichoaktív hatású termékekkel való jogellenes üzérkedéssel, a fegyver- és lőszerrendszabályok be nem tartásával, gyermekpornográfiával és alkohol vagy más szerek hatása alatt való gépjárművezetéssel vádolják az érintetteket.
A kábítószer-értékesítési hálózatot két vádlott szervezte meg 2022 júliusában, és egy év leforgása alatt 11 ezer másik díler csatlakozott hozzá, és fizetett díjat azért, hogy platformon keresztül értékesítse áruját.
A kannabisztól az amfetaminig és az ecstasyig terjedő kábítószereket kínáltak itt eladásra, többek között fiataloknak. Egy olyan online felületet szerveztek meg, amelyhez a fogyasztók könnyen és névtelenül hozzáférhettek. A DIICOT szerint még nyereményjátékokat is rendeztek, amelyekben a visszatérő vásárlókat jutalmazták.
A csoport tagjai nemcsak Bukarestből, hanem más városokból is érkeztek, például Craiova, Brassó, Konstanca, Kolozsvár, Targu Jiu, Arad, Nagyvárad, Temesvár, Pitesti, Ploiesti is érintettek voltak.
Szintén kedden a DIICOT bejelentette, hogy 44 házkutatási parancsot hajtottak végre Kolozs, Maros, Bihar és Beszterce-Naszód megyei lakásokban a kockázatos és nagy kockázatú kábítószerekkel való kereskedelem, a kockázatos és nagy kockázatú kábítószerek saját fogyasztásra történő illegális birtoklása és a pszichoaktív hatású termékekkel való jogosulatlan művelet végzése bűncselekmények elkövetése ügyében.
A csoport 2022 júliusa és 2023 júliusa között működött. További húsz személyt idéztek be kihallgatásra.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!