Igazságügyi miniszter az Ursu-ügyről: Azt szerettem volna, hogy ne legyek tanúja a kínzás, az erőszak legitimálásának
Csütörtöki Facebook-bejegyzése szerint szomorúsággal tölti el Alina Gorghiu igazságügyi minisztert, hogy a legfelsőbb bíróság aznap jogerősen felmentette az embertelen bánásmód vádja alól a Securitate két tartalékos tisztjét, Marin Pîrvulescut és Vasile Hodişt, akik a katonai ügyészség szerint halálra kínozták Gheorghe Ursu volt politikai foglyot.
„Szomorú számomra ez a nap! Egy olyan ország egyszerű polgáraként, amelyik számára a sorsokat tönkre tevő diktatúra továbbra is egy baljós emlék, azt szerettem volna, hogy ne legyek tanúja az elnyomás egyetlen formája, a kínzás, az erőszak legitimálásának” – írta bejegyzésében Gorghiu.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön elutasította Gheorghe Ursu fia, Andrei Ursu fellebbezését, és jogerőre emelte a bukaresti ítélőtábla felmentő ítéletét a volt politikai fogoly halálának ügyében. Marin Pîrvulescut és Vasile Hodişt eredetileg emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolták, az fővárosi ítélőtábla azonban embertelen bánásmódra módosította tetteik büntetőjogi besorolását. Ugyanebben az ügyben a Securitate egykori parancsnokát, az időközben elhunyt Tudor Postelnicut szintén felmentette az embertelen bánásmódban való bűnrészesség vádja alól a legfelsőbb bíróság.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom