Kánikula: négy fürdőző fulladt meg hétfőn, ötöt pedig eltűntnek nyilvánítottak a hatóságok

Egyre többen keresik fel a vízpartokat a kánikula elől menekülve, a folyókban, tavakban, víztározókban való fürdés azonban rendkívül veszélyes. Négy fürdőző megfulladt, ötöt pedig eltűntnek nyilvánítottak hétfőn az ország területén – közölte az Agerpres a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség adataira hivatkozva.

Nagyváradon egy járókelő jelezte délután a hatóságoknak a 112-es segélyhívó számon, hogy látott egy férfit eltűnni a Sebes-Körös vizében az Őssi negyedben levő gát környékén. A fürdőzőt egy órával később találták meg a tűzoltók a folyóban, átadták a mentősöknek, akik azonban nem tudták újraéleszteni.

Temes megyében egy 22-23 éves fiatalember fulladt meg hétfőn a Bégában, és szintén holtan halásztak ki a Szeret-Bărăgan csatorna vízéből egy férfit a tűzoltók Vrancea megyében. Egy negyedik fürdőzőt – szintén férfit – már vasárnap este búvárok keresték a Iaşi megyei Stejarii településhez közeli tóban, és a hajnali órákban találtak rá a holttestére.

Az IGSU közölte azt is, hogy az Olt megyei Giuvărăşti községben hétfő estétől keresnek a hatóságok két kiskorút az Oltban, akik fürödni indultak délután. Búvárok keresik azt a személyt is, aki a Bákó megyei Rekecsin községben zuhant vasárnap este a közeli tóhoz vezető csatornába.

Ezek mellett Botoşani és Galac megyében is eltűntnek nyilvánítottak egy-egy személyt, akiket utoljára a Prut, illetve a Szeret vizében láttak utoljára fürödni.

A tragédiák oka elsősorban az, hogy a fürdőzni indulók közül többen nem tudnak úszni, vagy nem tartják be a szabályokat, és ott is megmártóznak, ahol tilos a fürdőzés, de az is előfordul, hogy néhányan alkoholos állapotban mennek a folyókba, tavakba hűsölni. A vízi balesetek egy része gondatlanságból, felelőtlenségből következik be: például vízi biciklivel, gumimatraccal a tó vagy folyó közepébe besodródva, ismeretlen – sekély, hínáros, iszapos, örvényes, erős sodrású – vízbe fejest ugorva, esetleg alkoholos állapotban vagy felhevült testtel a hideg vízben szívgörcsöt kapva sokan haltak már meg. Aki nem tud úszni, semmiképpen ne menjen se vízi biciklivel, se gumimatraccal, se könnyű, műanyag- vagy gumicsónakkal a mély vízbe.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!