Szeptemberben megnyitják a nagyközönség előtt a brassói fellegvárat
Tíz év zárva tartás után szeptemberben megnyitja a nagyközönség előtt a brassói fellegvárat az önkormányzat, mely átvette az erődítményt – számolt be pénteken a Buna Ziua Brasov helyi lap nyomán az MTI.
Brassó önkormányzata a napokban vette át a város fölé magasodó értékes épületegyüttest a román pénzügyminisztériumtól, mely májusban mondott le róla a város javára. Az önkormányzat korábbi bejelentése szerint turisztikai és kulturális célra hasznosítaná a fellegvárat – írta a Buna Ziua Brasov.
Allen Coliban polgármester úgy nyilatkozott, hogy első körben kitisztítják a várudvart a néhol méteresre nőtt növényzettől, majd az állagmegőrzési munkálatok következnek. Elkészítik a szakjelentéseket, majd engedélyért folyamodnak a művelődési minisztériumhoz, mivel a vár elsőkategóriás műemlék. A polgármester az ingatlan átvételekor úgy nyilatkozott, hogy az épületegyüttes jó állapotban van, a külső falak, a tetőzet megerősítésére van szükség és tatarozni kell, ami 1,5 millió lejbe (113 millió forint) kerül.
Bejelentette, hogy a várat szeptemberben egy hétre megnyitják a turisták előtt abból az alkalomból, hogy Brassóban tanácskozik a Zöld Városok Fóruma. Az erődítmény jövőre nyílik meg véglegesen. A következőkben a restaurálásához szükséges dokumentációt készítik el, a városvezetés a fellegvár hasznosítását a Brassó megyei önkormányzattal és a megyei múzeummal közösen tervezi.
A brassói fellegvár májusban az önkormányzat és a lakosság határozott kérésére került át a román állam köztulajdonából a város köztulajdonába, előtte Bukarest belügyminisztériumi célra tervezte hasznosítani. A város fölé magasodó erődítményről február közepén mondott le addigi tulajdonosa, az Aro Palace Rt. szálloda- és vendéglátóipari vállalat, mivel többéves pereskedés után a román legfelsőbb bíróság kimondta: az ingatlan az állam tulajdona és a pénzügyi tárcához kerül.
A fellegvárat 1554-57-ben építették, majd egy tűzvész után 1618-ban újjáépítették. A kommunizmus idején a titkosszolgálat a Securitate börtöneként, majd levéltári lerakatként használta, utána középkori étterem és fegyverkiállítás működött benne. (MTI)
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!