Augusztus 14-e is szabadnap lesz, újabb minivakáció van kilátásban
A június eleji minivakáció után, amikor az állami alkalmazottak 5 nap szabadságot kaptak, a romániai munkavállalók szerencsésebbik része újabb 4 napos szünidőre készülhet.
Az idei harmadik hivatalos vakációt az ortodox kereszténység nagy ünnepe, az augusztus 15-i Mária ünnep teszi lehetővé, amely törvényes munkaszüneti nap. Az idei két hasonló esethez hasonlóan a kormány úgy döntött, hogy áthidalja a hétvégét és a törvényes ünnepnapot, és augusztus 14-ét – hétfőt – szabadnappá nyilvánítja, írja a Digi 24.
A kormány tavaly év végén úgy döntött, hogy 2023. január 23., június 2. és augusztus 14. is szabadnap lesz a köztisztviselők számára, mivel ezek a napok egy-egy munkaszüneti nap és hétvége közé esnek.
„A döntés, hogy az állami szektorban dolgozók számára az év elején határozzák meg a szabadnapokat, a Munka Törvénykönyvvel összhangban született, hogy a munkáltatók és a munkavállalók egész évre meghatározhassák és előre jelezhessék a szabadnapjaikat. A törvény rendelkezései nem vonatkoznak azokra a munkahelyekre, ahol a termelési folyamat vagy a tevékenység sajátos jellege miatt nem lehet megszakítani a munkát, valamint a 2023. január 23-án, június 2-án és augusztus 14-én esedékes ügyek elintézésében részt vevő bírákra és más bírósági alkalmazottakra, illetve az ezen ügyek résztvevőire” – közölte a munkaügyi minisztérium még decemberben.
Elméletileg ezeket a plusz szabadnapokat az állami alkalmazottaknak be kell pótolniuk egy hétvégi napon, vagy túlórákkal egy-egy munkanap meghosszabbításával.
Az augusztusi minivakáció után megritkulnak az év második felében a szabadnapok, már csak a november 30-i Szent András napjával kezdődő minivakációra számíthatnak a munkavállalók, ami csütörtökre esik, és a pénteki december elsejével folytatódik, amely Románia nemzeti ünnepe. A karácsonyi ünnepekre adott szabadnapok hétfő, keddre esnek, úgyhogy ott is négy napos szünet lesz valójában. 2023-ra összesen 17 szabadnapot hagyott jóvá a kormány.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!