Késéssel indult el a forgalom az új brăilai függőhídon

Az avatóünnepség miatt indult két és fél órával később az eredetileg bejelentett időpontnál a forgalom az új brăilai Duna-hídon, mondta el az Europa Liberă kérdésére a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) szóvivője.

Bár eredetileg a CNAIR azt közölte, hogy a híd 13 órakor nyílik meg az autós forgalom előtt, végül csak 15 óra 30 perckor nyitották meg. Alin Șerbănescu, a CNAIR szóvivője ezt azzal indokolta, hogy az avatóünnepség felborította a menetrendet, hiszen az ünnepi sátrakat össze kellett szedni, az ideiglenesen eltávolított védőkorlátokat pedig helyre kellett tenni. Șerbănescu azt is megjegyezte, hogy a hídfőknél felgyültek az autók, arra várva, hogy végre áthajthassanak a hídon.

Csütörtök délelőtt Románia vezető politikusai, többek között Klaus Iohannis államfő, Marcel Ciolacu miniszterelnök, Nicolae Ciucă szenátusi elnök és Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter vettek részt a brăilai Duna-híd felavatásán. Az 1974,3 méter hosszú híd a Romániában valaha épült leghosszabb, európai viszonylatban pedig a harmadik leghosszabb függőhíd.

Az új híd a Duna bal partján lévő két nagyváros – a 180 ezres lakosságú Brăila és a tőle alig húsz kilométernyire elhelyezkedő negyedmilliós Galac – számára teremti meg a közvetlen összeköttetést Dobrudzsával.

A kivitelezés még nem teljes, a bekötőutak még csak 80 százalékban állnak készen. A híd november végéig este 9 és hajnali 6 óra között zárva lesz.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!