A 12 évvel ezelőtt első osztályt kezdő tanulók kevesebb mint fele tette le az érettségit

2023. július 5. – 14:18

Másolás

Vágólapra másolva

A 12 évvel ezelőtt első osztályba beíratott diákoknak mindössze 42,3%-a érettségizett sikeresen 2023-ban, a vidéki településeken pedig a World Vision Románia adatai szerint ez az arány mindössze 27,7% volt, írja a Digi24.

A lap szerint az országos képességvizsga esetében is jelentősen csökken az átmenőjegyet elért diákok száma: mindössze 72,8%-uk tette le a vizsgát, azonban, ha a vidéki eredményeket nézzük, akkor azok ebben az esetben is gyengébbek az átlagnál: csak 64,8 százaléka a diákoknak vizsgázott sikeresen.

A tízessel érettségizett tanulók közül csak kilencen végeztek vidéki települések iskoláiban, 45-en városi oktatási intézmények diákjai voltak.

Az alacsony érettségi eredmények és az iskolaelhagyás az oktatás rossz minőségének és a románok ezreinek bizonytalan anyagi helyzetének következményei. Ez különösen vidéki környezetben jelentős. A World Vision Románia felmérése szerint:

  • a családok 38%-ának egyik hónapról a másikra kevés vagy egyáltalán nincs pénze,
  • a fiatalok 16%-a érzi úgy, hogy az osztályfőnökei hátrányos helyzetbe hozzák,
  • és a tanárok 52%-a szeretne több lehetőséget a továbbképzésre.
  • 10 szülőből csak 2 támogatja, hogy gyermeke a 8. osztály után folytassa tanulmányait,
  • és 10 falusi felnőttből csak 4 érettségizett.

A World Vision Románia jelenleg egy olyan programot működtet, amely támogatja a falusi gyerekek középiskolai tanulmányainak folytatását, havi ösztöndíjakat kínálva, amelyek fedezik minden diák szükséges kiadásait (tanszerek, ruházat, szállás a kollégiumban, szállítás stb.), karrier-tanácsadást, korrepetálást az érettségihez és szakmai gyakorlatokat. Idén a „9. osztályos akarok lenni” programba beiratkozott diákok 83%-a érettségizett le. A programban részt vevő diákok esetében ötből egy 9-esnél magasabb átlagot ért el, és 19 gyermek legalább egy vizsgán 10-es osztályzatot kapott – állítja a szervezet. Mi több, legalább 80%-uk döntött az egyetemei továbbtanulás mellett.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!