Ciolacu: A kormány még ma dönt egyes alapélelmiszerek drágulásának megállításáról

Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy a kormány elfogadja azt a sürgősségi rendeletet, amely megállítja az alapélelmiszerek árának emelkedését, és leszögezte, hogy ez az intézkedés segít növelni az állampolgárok vásárlóerejét, írja az Agerpres.

A kormányülés elején Ciolacu leszögezte, hogy ez az első fontos célkitűzése az általa vezetett kabinetnek, és a sürgősségi rendelet értelmében 14 alapélelmiszer ára fog csökkenni az árrés ideiglenes korlátozásával.

Nyomatékosította azonban, hogy kizárólag az árrés ideiglenes korlátozásával a romániai lakosság nem remélheti, hogy jobb minőségű élelmiszerekhez jut hozzá decens áron, emiatt támogatni kell a hazai termelési és a feldolgozói ágazatot is.

'Kollégáimmal együtt ma egy 600 millió eurós támogatási programot is jóváhagyunk a romániai élelmiszeripari vállalatok számára. Ismét elkezdődhetnek a beruházások a feldolgozóüzemekbe' – tette hozzá Ciolacu.

A mezőgazdasági minisztérium honlapján szerdán tették közzé a sürgősségi rendelet tervezetét, amellyel a kormány árréskorlátozással tervezi csökkenteni bizonyos alapélelmiszerek árát.

A tervezet értelmében a 14 élelmiszertermékre és termékcsoportra vonatkozó árréskorlátozás három hónapig lesz érvényben. Az intézkedés a termelési, behozatali, forgalmazási és kiskereskedelmi láncban részt vevő valamennyi jogi személyre érvényes, szervezeti formától függetlenül.

A sürgősségi rendelet tervezete szerint a feldolgozók legfeljebb 20 százalékos árrést alkalmazhatnak a közvetlen és közvetett költségeket magában foglaló előállítási árhoz képest. Az elosztási lánc az abban részt vevők számától függetlenül legtöbb 5 százalékos árréssel dolgozhat a beszerzési és működési költségekhez képest. A kereskedők legfeljebb 20 százalékos árrést alkalmazhatnak a beszerzési, illetve a közvetlen és közvetett költségeket magában foglaló árhoz viszonyítva.

A rendelettervezet azt is megszabja, hogy az árrést az érintett termékek áfa nélküli értékére kell rászámolni.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!