Karácsony Székelyudvarhelyen: A Fidesz kirekesztő nemzetpolitikája nem ismer határokat

Mindenki meglepődött, amikor a hétvégén megrendezett Udvarhely Napokon feltűnt Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely. Egyesek tapsoltak, mások szitkozódtak, és a Fidesz iránti feltétlen hűséget lépten-nyomon hangoztató Gálfi kicsit gyűrött imázzsal került ki ebből az újabb „látogatás vitából”. Azért újabb, mert mindenki azonnal összekapcsolta Karácsony vizitjét a Márki-Zay Péter próbálkozásával, akit 2021 őszén elutasított Gálfi, hiába jelezte akkor MZP, hogy kimondottan önkormányzati vezetőként jönne.

A 2021-es ügy nagy nyilvánosságot kapott, főleg, hogy a székelyudvarhelyi elöljáró leírta, „megvan a véleménye” az anyaországi ellenzéki összefogásról és azokról, akik képesek összefogni Gyurcsány Ferenccel, és megjegyezte, hogy ő maga a Fidesz-kormányt tartja a város „hiteles partnerének, és személy szerint nem szeretne részt venni a várost támogatók ellenfelének kampányában”. A székelyudvarhelyi polgármester akkor Facebookon kérte ki – az utólag törölt posztban – a székely anyaváros lakosságának véleményét a témában, most azonban nem posztolt semmit, amíg Karácsony a városban volt. Végül Gálfi maga is beszélt a Transtelexnek arról, hogy milyen megfontolások mentén küldte ki a meghívót, és hangsúlyozta, ő nem személy szerint Karácsonyt hívta meg, bár végül üzleti ügyeket is sikerült megtárgyalni, sőt segítséget is kért a szejkefürdői fejlesztéshez. A Gálfival készült beszélgetésünk után arra voltunk kíváncsiak, hogyan értékeli Karácsony Gergely a székelyföldi látogatását, és mi a véleménye a magyarországi ellenzék és az erdélyi magyarság kapcsolatáról.

Gálfi és a székelyudvarhelyi önkormányzat kommunikációs felületei néhány napig szégyenlősen hallgattak az ön látogatásáról. Minek tudja be ezt a titkolózást?

Nem tudom, hogy Gálfi polgármester úr milyen gyakran szokott a közösségi médiában tartalmakat előállítani, úgyhogy nem tudok erre válaszolni. Én azt tudom mondani, hogy Budapest és Székelyudvarhely testvérvárosok, és úgy látszik, hogy a polgármester úr nagyon helyesen azt az elvet követi, hogy egy testvérvárosi kapcsolatot nem befolyásol az, hogy ki az aktuális polgármester. Nem először kaptam meghívást Székelyudvarhelyre, de eddig nem tudtam ennek eleget tenni. De nem telhet el úgy az első főpolgármesteri ciklusom, hogy ne látogassak el egyetlen egyszer sem Székelyudvarhelyre. Az ön által említett szégyenlősséget meg nem tapasztaltam. A fesztiválon együtt jártuk végig a koncerthelyszíneket, és mindenki végtelenül kedves volt velem.

Miről beszélgettek Székelyudvarhely polgármesterével? A Fidesz és RMDSZ kapcsolata, az ellenzék erdélyi helyzete vagy más közéleti kérdések felmerültek-e?

Beszélgetéseink nem pártpolitikai természetűek voltak, inkább várospolitikai ügyek kerültek szóba. Városvezető vagyok, a külföldi utakat alapvetően arra használom fel, hogy megismerjem az adott ország önkormányzati rendszerét, az adott település problémáit. És tiszteletben tartom, hogy Gálfi Árpád polgármester úr és közöttem világnézetileg óriási különbségek vannak, ami viszont nem írja felül azt a kedvességet, ahogyan minket Székelyudvarhelyen fogadott.

Milyen problémákat vélt felfedezni Udvarhelyen, milyennek látta a székelyudvarhelyi önkormányzat városmenedzsmentjét?

Azt látom, ami sajnos Magyarországon is jellemző: az önkormányzatok saját bevételei szűkösek, és gyakorlatilag rá vannak kényszerülve arra, hogy a fejlesztésekhez külső forrásokat szerezzenek. Sem polgármester úr, sem a munkatársai nem panaszkodtak, sőt összességében

azt a tapasztalatot vontam le Székelyudvarhelyen és máshol is, hogy a román önkormányzati rendszer sokkal jobb állapotban van, mint a magyar.

Tudom, hogy mi a politikai helyzet Székelyudvarhelyen, és a beszélgetéseink ennél messzemenően fontosabb dolgokról szóltak, mint ezek a napi pártpolitikai ügyek, de azt lehet látni, hogy Romániában is úgy működik az önkormányzati rendszer, hogy vannak uniós, vannak román nemzeti és az erdélyi magyarság esetében magyar források is. A román állam nyilván nem lelkesedik azért, hogy egy másik kormány állami szerveket – beleértve az önkormányzatokat is – finanszírozzon, ezért ezek a támogatások mindig valamilyen egyházi vagy civil intézményt érintenek. Szerintem helyes, hogy a mindenkori magyar kormány ezzel foglalkozik.

Ugyanakkor nyilván az önkormányzatok a saját intézményüket akarják fejleszteni, éppen ezért szükségük van arra, hogy a saját kormányukkal együttműködésben, elsősorban európai uniós forrásokat szerezzenek. Ebben azt látom, hogy az erdélyi magyar települések sokkal jobban állnak, mint Budapest. Marosvásárhely, ahol most nem hivatalos ügyben jártam, hiszen Markó Bélával és Kós Annával beszélgettem, éppen lecseréli buszflottáját elektromosra… Magyarországon itt még nem tartunk.

Intenzívebb lesz a kapcsolattartás találkozójuk után? Azt tudom, hogy Szejkefürdő esetében már van kooperáció, de más projekteket terveznek-e?

Igen, a polgármester úr két konkrét ügyben kért együttműködést, és ezek közül a fontosabbik a fürdőfejlesztés. Budapest esetében nagy tapasztalati tudás van felhalmozva, amit szívesen továbbadnánk. Budapest 150-ik születésnapjára készülünk, november 17-én lesz a város egyesítésének évfordulója, és a főváros magyar ajkú testvérvárosait, köztük Beregszászt és Székelyudvarhelyt is meghívtam az ünnepségre. Nyilván Ukrajna esetében ez különösen nehéz a háborús események okán, de remélem, hogy mind a két polgármestert tudjuk köszönteni városunk 150-ik évfordulóján. Azt gondolom, hogy a testvérvárosi kapcsolat lehet csupa formalitás, de én szeretném megtölteni várospolitikai tartalommal.

Gálfi Árpád polgármester nyílt konfliktusban áll Szász Jenővel, akinek nagyon erős a fideszes beágyazottsága. Ez a konfliktus nyilván befolyásolja Székelyudvarhely sorsát, fejlődési lehetőségeit. Hogyan látja a Fidesz és Gálfi között kialakult helyzetet?

Nem lenne helyes, ha én ezt az ügyet kommentálnám. Nyilván ismerem, van is véleményem róla, de nem gondolom, hogy nekem szereplővé kell válnom ebben. Ezt inkább rábíznám az erdélyi magyar politikai szereplőkre. Én sem szeretem, ha Budapest ügyeiben, mások osztják az észt kívülről… Amíg Gálfi Árpád Székelyudvarhely első embere, addig ő a partnerem. Azt meg a helyi közösség eldönti, hogyan reagál ezekre a belpolitikai játszmákra.

Hogyan értékeli azokat a véleményeket, amelyek rosszallóan tekintettek a találkozóra, milyennek látja most az erdélyi magyar közhangulatot, az ellenzékkel szembeni magatartást?

A Fidesz kirekesztő nemzetpolitikája nem ismer határokat, Magyarországon is ki vagyunk átkozva a nemzetből, és nyilván az erdélyi politikában is működik ez a retorika. Amíg Székelyudvarhelyen tartózkodtam, mindenki végtelenül kedves volt. Szelfiket kértek, és elég sok Udvarhelyen élő polgárral beszélgetésbe tudtunk bocsátkozni az udvarhelyi napokon. Nem érzékeltem, hogy konfliktus lenne.

Az tény, hogy a magyar állami propaganda folyamatosan félretájékoztatja az embereket, hazugságokat állít az ellenzékről. Nem tudom, hogy a székelyudvarhelyi emberek közül hányan tudják azt, hogy az én utasításomra,

Trianon 100. évfordulójának napján egy percre leállt a fővárosi közösségi közlekedés annak érdekében, hogy kifejezzük a fájdalmunkat a döntés felett.

És minden híresztelés ellenére nemcsak a Főpolgármesteri Hivatal bejáratánál van kihelyezve a székely zászló, hanem amíg zuglói polgármester voltam, addig a zuglói polgármesteri hivatal előtt is lobogott. Hogyha ezt az emberek tudnák, akkor lehet, nem ülnének fel annyira a Fidesz propagandának. Én ilyenkor soha nem azokra haragszom, akik adott esetben averziót éreznek, hanem arra a politikára, amely indokolatlanul hergeli az embereket, és nyilván ez a propaganda átlépi az országhatárt is.

Tehát én személyesen nem tapasztaltam semmi ilyet, de tudom, milyen képet próbál az ellenzéki politikusokról vetíteni a Fidesz-propaganda, és nyilván ez nem teljesen hatástalan, én azonban a hatásait személyesen nem tapasztaltam.

Van rá lehetőség, hogy ebből az ellenzéki politikusok valamilyen szinten kilépjenek?

Ezek a befeszült viszonyok, a sztereotíp és gyűlölettel teli kommunikáció minden helyzetben, minden közösségnek borzasztóan sokat árt. Nem lehet az erdélyi magyarságot külön kezelni a magyar belpolitikában lévő megosztottságtól, illetve attól sem, hogy az erdélyi magyar közösség már egy kettős szorításban van, hiszen a román állam működése is a kisebbségi jogok garantálása szempontjából lehetne sokkal jobb és európaibb.

Én be vagyok oltva az ilyen típusú leegyszerűsítő és kirekesztő kommunikációval szemben, mélységesen nem értek egyet azzal, hogy így kéne élnünk ebben a Kárpát-medencében.

Kétségtelen azonban, hogy a magyar ellenzéki pártok nem egységesek nemzetpolitikai szempontból. Én például 2004-es népszavazáson nem voltam ugyan közszereplő, de igennel szavaztam a kettős állampolgárságra. Szerintem ez egy európai szinten bevett joggyakorlat a nemzeti identitás és szuverenitás kérdéseknek a kezelésére. Mindeközben az ellenzék meghatározó része annak idején másik állásponton volt, emiatt ez egy nehéz történet. Én azt tudom mondani, minden nép borzasztóan megsínyli, ha történelmi traumák mozgatják a politikát, mert ha a múlt vitáiban vesznek el az energiáink, akkor nem tudunk a jövő kínálataira válaszolni. Sajnos a magyar belpolitika is nagyon erősen a történelmi traumák fogságában van.

Gálfi Árpádtól is kapott egy székely zászlót ajándékba. Mi lesz ennek a sorsa, illetve milyen üzenetet fűzött mellé az udvarhelyi polgármester?

Székelyudvarhelyen nagyon sokat beszélgettünk. Ennek jelentős része arról szólt, hogy a szimbólumhasználat kapcsán milyen jogi viták vannak, és milyen ütéseket kell állnia a hivatalnak. Polgármester úr elmagyarázta, hogy csakis a magyar delegációk jelenléte miatt kivételesen a magyar zászló is kint lehet a közterületeken.

Nálunk viszonylag sok zászló van kint a városháza bejáratánál, ebből ami fix, az természetesen az európai uniós zászló, a magyar, a budapesti és a székely zászló, az ukrán konfliktus kitörése óta volt kint az ukrán zászló és a városházán, és a Pride idején pedig a szivárványos lobogót is ki szoktuk tenni. Én ezeket nem egymásnak ellentmondó dolgoknak látom, hanem egymást erősítőeknek.

Annak idején részt vettem az írdalá.hu kampányban is, nekem az a személyes véleményem, hogy a székelyföldi magyarság az egyik legnagyobb olyan európai kisebbségi kulturális csoport, amelynek nincs semmilyen autonómiája. Tudom, hogy az autonómia nehéz kérdés, és ennek a konkrét intézményessége kapcsán nem vagyok abban a helyzetben, hogy sarkos kijelentéseket tegyek, de zöld politikusként hiszek a biológiai és a kulturális sokszínűségben, és az a kultúra, amit ma is őriz Székelyföld, egy olyan kincse a magyarságnak és a világnak, amelynek a korlátozása vagy elnyomása teljes mértékben ellentétes mindennel, amiben én hiszek.

Nem vagyok nacionalista politikus, nem gondolom azt, hogy a magyar népnek több jár, mint másoknak, az viszont jár, ami mindenkinek kéne, hogy járjon.

Tehát számomra a székely zászló a városháza bejáratánál nem azt jelenti, hogy a magyarok felsőbbrendű nép a Kárpát-medencében, hanem azt, hogy a magyaroknak ugyanazok az európai jogok járnak, mint Európa bármelyik nemzetének, és nem az olvasztótégely-társadalomban, hanem a kulturális sokszínűségben hiszek.

Nekem erről szól ez a zászló, és polgármester úrnak elmondtam, hogy a városházára nem tudjuk kitenni a zászlót, amit ő adott, mert ahhoz nagyobb méretű zászló kellene, de itt őrzöm a dolgozószobámban, és itt fogom kitenni, mert minden nap emlékeztet arra, hogy Budapest főpolgármesterének lenni felelősség minden magyar településért és a Kárpát-medence magyarság egészéért is. Természetesen nem vindikálok magamnak semmilyen jogot ezzel kapcsolatosan, de felelősséget érzek.

Hogyan látja az erdélyi autonómia törekvéseket? Szili Katalin például konkrétan a miniszterelnöki megbízottként 2015 óta a határon túli autonómia ügyekért felelt. De sokan mások is ráálltak a dologra határon innen és túl, sok közpénz elment rá, de reális előrelépésről nem igazán számoltak be a szereplők.

Egy traumatizált régióban élünk, és visszafognak minket ezek a traumák attól, hogy bizonyos engedményeket tegyen egy állam, egy-egy etnikai, nemzetiségi kisebbség felé. Tudom, hogy az autonómia törekvések zászlóra tűzése megoszthatja az erdélyi politikusokat is, hogy milyen mértékben köteleződnek emellett.

Amikor azt mondom, támogatom az autonómiát, csak azt mondom, tudatában vagyok annak, hogy Európában vannak ennél sokkal kisebb lélekszámú közösségek, amelyek ilyen autonómiákat élveznek, miközben pontosan lehet tudni azt, hogy Katalóniában is ugyanolyan feszültséget okoz ez, mint Romániában. Ez egy nehéz ügy. Éppen ezért nagyon óvatos lennék, hogy ebben ilyen kinyilatkoztatásokat tegyek.

Azt nagyon fontosnak érzem, hogy úgy tűnik, van egy változás. A Markó Bélával való találkozásunkon beszélgettünk erről, hiszen ő ezt megírta a magyar sajtóban, hogy a román belpolitika szempontjából a magyar álláspont kezd érdektelenné válni. Ennek nyilván lehetnek pozitív hatásai is, összességében én ezt egy káros folyamatnak érzem, hogy a magyar és a román kormány között nincsen valamilyen stratégiai partnerség. Ez hosszú távon nem biztos, hogy jó Magyarországnak és jó az erdélyi magyarságnak. Valahogy érdektelenné vált a román politikum számára a magyar kormány hozzáállása. Románia fejlődése egyrészt sokkal gyorsabb, mint Magyarországé, másrészt pedig azt látom, Magyarország már nem számít igazodási pontnak, sőt, talán inkább egy negatív igazodási pont Kelet-Közép-Európában, és ezt én nagyon fájlalom.

Tartja-e a kapcsolatot más erdélyi politikusokkal? Lesznek-e hasonló találkozások az elkövetkező időszakban?

Nem tudok arról beszámolni, hogy kiforrott kapcsolatrendszer lenne a városháza és a romániai magyar vagy más román települések között, amit én egyébként nagyon fájlalok. 2018-ban miniszterelnök-jelöltként jártam már Erdélyben, akkor találkoztam az RMDSZ vezetésével is, talán az volt utolsó találkozónk. Én azt az alkalmat nagyon hasznosnak és tanulságosnak gondoltam, az azt övező kommunikációt viszont nagyon szerencsétlennek... Nem akarom ezeket a dolgokat felidézni, diplomatikus próbálok lenni ezekben a viszonyokban, és éppen ezért ezeknek a kapcsolatfelvételeknek a kommunikációját én sem nagyon erőltetem, de nyilván követjük. Nagyon örültem például Soós Zoltán győzelmének Marosvásárhelyen, és örülök annak, hogy vannak budapesti kerületek, amelyek kapcsolatban vannak Marosvásárhellyel. Követjük, hogy mik történnek a Kolozsváron, ahol szintén jelentős magyar közösség él. Kolozsvár közösségi költségvetési projektjeit például jól ismerjük.

Nagyon fontos lenne, hogy a nemzetpolitikai keretezésből hangoljuk át a kapcsolatrendszerünket egy várospolitikai dologgá.

Nemcsak azért, hogy ezeket a politikai feszültségeket kigyomláljuk az együttműködésünkből, hanem azért is, mert én nagyon hiszek a helyi autonómiákban. És ezek a városok autonóm közösségekként működnek, hiszen minden önkormányzatnak autonóm közösségként kell működnie. A várospolitikai hangsúly nem azt jelenti, hogy kiveszem belőle az erkölcsi vagy egyéb hasonló kérdéseket, hanem hogy közelítsük onnan, hogy ezek a városok mit tudnak tenni azért, hogy fejlesszék a saját közösségüket. Én ezt fontosabb dolognak érzem, de kétségtelen, hogy

a magyar belpolitika olyan mértékben rávetül erre az egész kapcsolatrendszerre, hogy megnehezíti ezt a dolgot, éppen ezért én például úgy tartom a kapcsolatot erdélyi polgármesterekkel, hogy a nyilvánosságban ennek semmiféle jele nincs.

Úgy érzi, hogy az RMDSZ vagy a Fidesz rossz szemmel nézné, hogyha tudnák, kik között van kommunikáció?

Hogy is mondjam... „Én nem vagyok paranoiás, viszont üldöznek” – tehát én nem akarok senkinek bajt hozni a fejére. Polgármester úr meghívását elfogadtam, és velük egyeztetett módon kommunikáltuk ezt a találkozót. Nem az volt a célom vele, hogy villogjak a Facebookon, hogy üzeneteket küldjek a saját szavazóimnak, hanem az, hogy rámutassak, ténylegesen megtörtént a kapcsolatfelvétel. Más ilyen kapcsolatfelvételeket viszont nem hoztunk nyilvánosságra, mert a magyar belpolitika összes megosztó aspektusa rávetül ezekre a viszonyokra.

Én nagyon szívesen vennék intenzívebb szakmai együttműködést romániai városokkal, nyilván elsősorban a magyar lakta települések fontosak számunkra, de engem Bukarest története is nagyon érdekelne. Ahogy minden európai ország önkormányzatával igyekszünk kapcsolatot ápolni, úgy ez Romániára is teljes mértékben érvényes.

Székelyudvarhely után Marosvásárhelyre utazott, ahol Markó Bélával és Kós Annával egy informális találkozón vett részt, ahol szó esett egyebek mellett az erdélyi magyarság helyzetéről, a közelgő romániai választásokról, Magyarország és Románia helyéről az orosz-ukrán háború miatt átalakuló világban. Kicsit úgy hangzik, mintha Karácsony Gergely, vagy kiterjesztve, az ellenzék egyik hiteles, de informális képviselője tanácsokért fordult volna az erdélyi és romániai politikát behatóan ismerő ex-RMDSZ-elnökhöz.

Markó Béla az egyik legfontosabb kortárs magyar értelmiségi, költőként és közgondolkodóként is. Én őt rendkívül tisztelem, nagy formátumú gondolkodónak tartom, és örülök, hogy Kós Annával is sikerült megismerkednem. Beszélgetésünk messze túlmutatott a napi politikai aktualitásokon, és tanulságosnak éreztem, mert – ahogy többször előjött már ebben a beszélgetésben is – egyfajta szellemi polgárháborúban élünk, és az egész világnak kezd leépülni a finom részletekre való érzékenysége, ez a beszélgetés pedig pont arról szólt, hogy lehet a maga komplexitásában látni a folyamatot.

Négy választás is lesz Romániában jövőre, nagyon érdekelt, hogyan látja elnök úr a helyzetet, de a beszélgetés fő fókusza az átalakuló globális világrenden volt, és ez hogyan befolyásolhatja Magyarország, Románia és az erdélyi magyarságnak a helyzetét.

Arról beszélgettünk, hogyha a háború egyszer véget ér, itt egy új felállás fog kialakulni: egy európai integrációs úton elinduló Ukrajna, ami a szoros lengyel és román partnerséggel egy olyan gazdasági, társadalmi, politikai övezetet hoz létre nagyon erős hadsereggel és nagyon komoly népességszámmal, ami újra fogja rajzolni az európai hatalmi térképet. Félő, hogy Magyarország a senki földjén fogja magát találni: a visegrádi együttműködés, amit Magyarország hozott létre, és számomra fontos nemzetközi partnerség volt, okafogyottá fog válni, és a lengyel-román-ukrán új hatalmi tömb föl fogja rúgni azt a politikai térképet, amit ismertünk Európában..

Tekintettel arra, hogy a román kormány és a magyarországi kormány más-más nézőpontot képvisel, mit gondol, a romániai, erdélyi magyarokat magával ránthatja-e a lejtőn Magyarország, miután az erdélyi magyar politika legalább egy évtizede nagyon szoros és függő viszonyrendszerbe sodródott a magyar kormánnyal?

Sajnos a magyar kormány külpolitikai stratégiája rendkívül kockázatos: hátrahagyta a visegrádi együttműködést és a Nyugat-Balkánon keres szövetségeseket. Ezzel párhuzamosan konfliktusban áll az Európai Unióval, így Magyarországgal megtörténhet, hogy egyedül marad a saját régiójában. Románia kapcsán sincs érdemi igazodási pont a két ország külpolitikai stratégiájában, sőt, ezek inkább ellentétesek egymással. Én ezt főleg összmagyarsági szempontból tartom kockázatosnak és veszélyesnek, függetlenül attól, hogy nekem a Fidesz politikájával kapcsolatosan sarkosan negatív véleményem van.

Az RMDSZ politikája kapcsán viszont az az álláspontom, hogy azt a politikai stratégiát, ami tulajdonképpen a rendszerváltás óta kialakult – hogy az erdélyi magyarságot a lehető legszélesebb spektrummal képviselni képes egy politikai szervezet–, továbbra is támogatandónak tartom. Ha Magyarországon lenne egy belpolitikai változás, vagy megváltozna körülöttünk a hatalmi tér, akkor nem gondolom azt, hogy az RMDSZ-t bármilyen szempontból magával rántaná. Fontos, hogy az RMDSZ az Európai Néppárt tagjaként nem sodródott ki jobbszélre, és nagyon fontos, hogy így is maradjon, hogy a Fidesz ne rántsa magával az RMDSZ-t a senki földjére az Európai Parlamentben.