Medvével ütközött egy autó Székelyudvarhely mellett
2023. június 20. – 12:15
Medvével ütközött egy autó hétfőn éjjel a 131-es jelzésű megyei út Felsőboldogfalva és Árvátfalva között áthaladó szakaszán, írja a Székelyhon.
A helyi lap beszámolója szerint az autó utasai nem sérültek meg, de a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezett. A vadászok pedig nem találták a helyszínen a sebzett barnamedvét, ezért érdemes óvatosnak lenni a környéken.
Mărmureanu-Bíró Leonárdtól, a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület vezetője a Székelyhonnak azt mondta, hogy a balesetet követően a nagyvad Árvátfalva irányába elhagyta a helyszínt, a környéken sem találták meg a vadőrök, akik hőkamerákat is bevetettek. Az autóban keletkezett kárból kiindulva azt feltételezik, hogy a medve súlyosan megsérülhetett.
Az igazgató hangsúlyozta, hogy a sebzett medve kiszámíthatatlan és veszélyes lehet, így azt tanácsolja, hogy egy-két napig mindenki kerülje el a községközpont határában található dombokat. Ők pedig a medvét tovább keresik.
Az autóban keletkezett kárt egyébként a sofőrnek önköltségen kell megtérítenie, mert az út kezelőjét nem lehet felelősségre vonni a történtekért.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!