A miniszterelnök alárendeltségében fog működni az újonnan létrehozott Országos Sportügynökség

2023. június 16. – 16:50

Másolás

Vágólapra másolva

Sürgősségi rendelettel hozta létre első ülésén a kormány az Országos Sportügynökséget (ABS). A sportminisztérium felszámolása nyomán létrehozott intézmény a kormány alárendeltségében, a miniszterelnök koordinálásával fog működni – tudósít az Agerpres.

Az Országos Sportügynökség létrehozását kimondó 2023/59-es sürgősségi kormányrendelet megjelent a Hivatalos Közlönyben.

A jogszabály értelmében az Országos Sportügynökséget egy államtitkári ranggal rendelkező elnök és két alelnök fogja vezetni, akiket a miniszterelnök nevez ki. Finanszírozása a kormányfőtitkárság költségvetéséből történik.

Az Országos Sportügynökség átveszi a sportminisztérium minden tevékenységét, állásait, személyzetét és eszköztárát – áll a rendeletben.

A Novák Eduárd, volt sportminiszter a két és fél éves tárcavezetői mandátumának lejárta előtt »eltemette« a román sportot a hivatalos Facebook-oldalán. „RIP, sportul românesc” / „Nyugodj békében, román sport” – írta bejegyzésében, arra utalva, hogy az új kormány ügynökséggé készül »lefokozni« a sportminisztériumot.

A román sport nem halt meg Novák Eduárd távozásával – reagált pénteken a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöke, Mihai Covaliu a volt sportminiszter megnyilvánulására. Covaliu pénteken egy bukaresti eseményen a sajtónak elmondta, ez a Facebook-poszt nem válik Novák Eduárd becsületére, szerinte tiszteletlenség volt a részéről eltemetni a román sportot.

„A miniszteri poszt fontos, de múlandó tisztség. Tisztában kell lennünk azzal, hogy jöhetnek változások, nem ülhetünk örökké a bársonyszékben, és nem képviselhetünk az idők végeztéig egy területet. (...) A román sport nem halott, nem halt meg, és nem is akkor fog meghalni, amikor valaki ezt akarja vagy kijelenti” – jelentette a COSR elnöke, emlékeztetve arra, hogy a román sportolók tavaly hét világbajnoki címet szereztek és az idei különböző Európa-bajnokságokon sem szerepeltek rosszul.

Covaliu elismerte: sokat jelentett a román sport számára egy külön minisztérium létrehozása. De úgy vélte, hogy a hazai sportolók az új kormány által létrehozott Országos Sportügynökségtől is meg fogja kapni a szükséges támogatást a 2024-es olimpiai évre való felkészülésre.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!