Nemcsak RMDSZ-es miniszter nem marad az új kormányban, de az államtitkárokat és a prefektusokat is leváltják

2023. június 14. – 14:12

Másolás

Vágólapra másolva

Kiderült, nemcsak az RMDSZ három miniszterének, illetve Kelemen Hunor kormányfőhelyettesnek nem szán szerepet a kormányátalakítás után a PSD és a PNL, de az államtitkári és a prefektusi posztjait is elveszti a Szövetség. Erről Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke beszélt szerdán.


Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy az RMDSZ képviselői nem maradhatnak kormánytisztségekben az új kormányban. Ezeket a tisztségeket kizárólag a PSD és a PNL tagjai töltik majd be, illetve néhány tisztséget a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja kap meg a parlamenti támogatásra vonatkozó politikai egyezség alapján, idézte a PNL elnökét az Agerpres.

Nicolae Ciucă leköszönő kormányfő ennek ellenére számít az RMDSZ parlamenti támogatására. Kijelentette, hogy soha nem volt konfliktusos a viszonya az RMDSZ-szel, és Kelemen Hunor szövetségi elnökkel továbbra is párbeszédet folytat a parlamenti támogatás érdekében.

A PNL elnökét egyébként arról kérdezték az újságírók, számít-e a Ciolacu-kabinet bojkottjára az RMDSZ részéről, lévén, hogy az RMDSZ már nem tagja a kormánykoalíciónak.

Ciucă azt felelte, soha nem volt konfliktusos az RMDSZ-szel való viszonya, a politikában különben is állandó párbeszédre kell törekedni. Kifejtette, az RMDSZ kikerülése a kormányból nem egy konfliktusos helyzet következménye volt.

„Kelemen Hunor úrral továbbra is párbeszédet folytatok, hogy meglegyen a parlamenti támogatottságunk a kormánykoalíció célkitűzéseinek eléréséhez” – fogalmazott Nicolae Ciucă.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!