Nem hosszabbítják meg a tanévet, június 16-ig lehet beiratkozni az országos vizsgákra

2023. június 11. – 12:22

Nem hosszabbítják meg a tanévet, június 16-ig lehet beiratkozni az országos vizsgákra
Fotó: George Călin / Inquam

Másolás

Vágólapra másolva

Az eredetileg tervezett időpontig, június 16-ig tart a 2022-2023-as tanév, jelentette be a vasárnapi kormányülést követően Ligia Deca tanügyminiszter. A tárcavezető azzal indokolta, hogy nem kérik az általános sztrájk miatt kimaradt tanórák pótlását, hogy a nyári meleg és az országos vizsgák megszervezése miatt ez nehézkes lenne, írja az Edupedu.

Deca szerint mindenkinek jobb úgy, főleg a gyerekeknek, ha a meleg időszakban nincs oktatás, főleg ott, ahol nincs infrastruktúra a termek hűtésére. A tanügyminiszter azt is hozzátette, hogy ha meghosszabbítanák a tanévet, akkor az órák egybeesnének az országos vizsgákkal, amikor sok tanintézmény vizsgáztatóközponttá alakul.

A tanügyminiszter vasárnap azt is bejelentette, hogy június 16-ig hosszabbítják meg az érettségire és a képességvizsgára iratkozás határidejét a tanügyi sztrájk miatt, amely a szakszervezetek bejelentése szerint hétfőn még biztosan folytatódik. Az iratkozásnak eredetileg június 13-án kellett volna lezárulnia. A döntés azt is jelenti, hogy 16-ig le kellene zárni a diákokat.

Az Agerpres szerint a kormány sürgősségi rendeletet fogadott el vasárnapi ülésén, ebben három intézkedés szerepel.

Az egyik az, hogy elmarad az érettségizők nyelvi és digitális kompetenciáinak felmérése, a vizsgákra a diákok az adott tantárgy középiskolai tanulmányi átlagának megfelelő minősítést kapják.

A jogszabály arról is rendelkezik, hogy a rendes tanári állásra kiírt vizsga kizárólag az írásbeli vizsgából fog állni, a szakellenőrzéseket nem veszik figyelembe. A miniszter szerint az intézkedésre azért van szükség, mert a sztrájk miatt sok szakellenőrzés elmaradt, és ha ennek hiányában nem engedélyeznék a vizsgán való részvételt, ősszel tanárhiány állhat elő.

A sürgősségi rendeletbe foglalt harmadik intézkedés értelmében ebben az évben elmarad a hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.

A nyolcadikosok képességfelmérőjének és az érettséginek az írásbeli vizsgáit az eredeti menetrend szerint tartják meg.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!