Nem adjuk fel, kitartunk – tanárok, szülők és diákok vonultak utcára Kolozsváron

Több ezer tanár, illetve szülők és diákok vonultak fel csütörtök délelőtt Kolozsváron, a tanügyi sztrájk 11. napján, hogy jelezzék, elfogadhatatlannak tartják, amit a kormány eddig ajánlott nekik.
„Nem adjuk fel, kitartunk”, „együtt erősebbek vagyunk” – mondta egy szakszervezeti vezető a főtéren gyülekezők előtt tartott beszédében. Azt is hozzátette, nem fogadják el a kormány eddigi javaslatát a béremelésre, és nem értenek egyet azzal, hogy a tanári fizetéseket nem egyszerre emelnék, hanem részletekben, három év alatt. „Nem bízunk ebben a kormányban, nem bízunk a megállapodásokban, és memorandumokban” – mondta.


A tüntetők a főtérről indulva végigvonultak a Deák Ferenc (Eroilor) utca régi városháza felőli oldalán, ahol erre az időre leállították a forgalmat, majd a sétálóutca-sávon visszavonultak a főtérre. Amikor a tömeg eleje a Győzelem-mozihoz ért, a vége a görög-katolikus templomnál tartott, a Deák Ferenc (Eroilor) utca hosszának körülbelül a felét töltötték ki. A résztvevők többek között „a kormány megalázza a tanárokat”, „nem adjuk fel” „4-es magaviseletből a kormánynak” feliratú táblákat tartottak a magasba, és sípokkal, vuvuzelákkal adtak hangot nemtetszésüknek.
A tüntetők között szülőkkel és diákokkal is találkoztunk. „Támogatjuk a tanárokat” – mondta az egyik szülő. Nem tartják helyesnek, hogy alacsony a kezdő tanárok fizetése, főleg, hogy például Kolozsváron nagyon magas az albérletek ára, mondta egy kilencedikes diák. A társa elmondta, együttéreznek a tanáraikkal, akik egyébként nagyon korrektek voltak, biztosították őket arról, hogy minden tantárgyból le lesznek zárva.
A tanárok csütörtökön több romániai városban utcára vonultak. A kormány közben elfogadott egy szerdán beígért memorandumot a tanári bérek emeléséről, a szakszervezetek azonban ezt nem tartják elegendőnek, mert nem törvényerejű, és a tartalmával sem értenek egyet.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!