Elmaradhatnak a kompetenciafelmérők az érettségin, ha nem ér véget a sztrájk

2023. június 6. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva

A járvány időszaka alatt már kipróbált módszerrel, a középiskolában szerzett jegyeket ismernék el az érettségin a kompetenciákat felmérő vizsgák értékeléseként, jelentette be a tanügyminiszter a pedagógussztrájk harmadik hetében az Edupedu oktatási szakportál szerint.

„Ha a kompetenciavizsgákat nem tudjuk megszervezni, akkor az év közben elért osztályzatot fogjuk felhasználni az érettséginek a képességfelmérő szakaszának lezárására” – mondta Ligia Deca az Europa FM-nek.

A tárcavezető azzal folytatta, nem hiszi, hogy ez lenne az ideális megoldás, de alkalmazkodniuk kell a helyzethez. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a lehetőséget még mérlegelni fogják.

Ami a románból, idegen nyelvekből vagy informatikából bukásra álló középiskolásokat illeti, Deca bejelentette, számukra a pandémiában is voltak megoldásaik, akik bukásra állnak, kaphatnak egy plusz jegyet, hogy legyen esélyük a javításra.

Az érettségizők az eredeti ütemterv szerint június 12. és 21. között vennének részt a szóbeli készségfelmérőkön románból, anyanyelvből és idegen nyelvből, valamint a digitális kompetenciákat felmérő gyakorlati teszten.

A béremelést előíró kormányrendelet elfogadása után több mint tízezer oktató felhagyott a sztrájkkal

Körülbelül 15 ezer tanügyi alkalmazott, közöttük tízezer tanár felhagyott a sztrájkkal a béremelést biztosító sürgősségi kormányrendelet elfogadása után – jelentette ki kedden az Agerpres közlése szerint Ligia Deca tanügyminiszter. Deca örvendetesnek nevezte, hogy egyre kevesebb tanár sztrájkol.

Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a tanév végéig be tudják pótolni az elmaradt órákat, és a sztrájkban részt vevő tanároknak sikerül bepótolni azokat a napokat, amelyekre ellenkező esetben nem kapnak fizetést.

Deca hozzátette, szerdán ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a tanügyi szakszervezetek képviselőivel.

Azt is elmondta, megyénként nagy eltérések mutatkoznak a sztrájkban való részvételi arányt illetően, míg Prahova megyében például csak a tanügyi alkalmazottak 25 százaléka szünetelteti a munkát, addig Hunyad megyében ez az arány 80 százaléknál is nagyobb. A kedden délelőtt 10 óráig összesített adatok alapján a tanügyi alkalmazottak 52,8-52,9 százaléka, a tanárok 59,4 – 59,5 százaléka sztrájkol jelenleg. Május 31-én, a kormányrendelet kibocsátása előtt ez az arány 64 százalék volt.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!