Legutóbb három hétig szünetelt az oktatás – meddig tart az idei tanügyi sztrájk?

Május 22-én 18 éve először általános sztrájkot hirdettek meg a romániai tanügyi szakszervezetek (a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség, és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség). A sztrájkban kezdetben 150 ezer pedagógus és 60-70 ezer kisegítő személyzethez tartozó tanügyi alkalmazott vett részt, később még csatlakoztak. A követelések közül alighanem a legfontosabb a pályakezdő tanárok bérének az országos átlagbérhez igazítása, amely nettó 4000 lejt jelentene; ezen kívül a követeléseik közt szerepel az infrastruktúra fejlesztésére szánt összegek növelése.

A 18 évvel ezelőtti sztrájkban is hasonló követeléseik voltak a pedagógusoknak

„Ez csak a háború egyik csatája volt” – a kijelentés a közoktatási és a felsőoktatási szakszervezeti szövetségek vezetőinek 2005. november 28-i sajtótájékoztatóján hangzott el, amelyen bejelentették az akkor már 22-ik napja tartó általános sztrájk lezárását. A tanügyi alkalmazottak képviselői voltaképp azt üzenték a rendszerváltás utáni egyik leghosszabb, több mint három hétig tartó munkabeszüntetés végén, hogy csak ideiglenesen tették le a fegyvert, a kormánnyal kötött kompromisszummal elégedetlenek, de nem kívánják tovább feszíteni a húrt. Annál is inkább, mert a szakszervezeti tagság kihátrált mögülük, a körükben tartott referendumon kétharmaduk a sztrájk befejezésére szavazott.

A mintegy 300 ezer tanügyi alkalmazott elégedetlensége érthető volt, hiszen nem teljesültek maradéktalanul a követeléseik. A sztrájkot az oktatás alulfinanszírozottsága miatt robbantották ki. Nem csak a fizetésüket kevesellték, hanem azt is, hogy az ágazat nem részesül a jelentőségéhez méltó költségvetési forrásokban.

A nettó átlagbér a tanügyben 2005 végén 800 lej körüli volt, az összeg közelített az akkori országos nettó átlagbérhez, és abban az évben a kormány a bruttó nemzeti termék (GDP) 3,48 százalékát irányozta elő az oktatásnak. A szakszervezetek kezdetben a pedagógusbérek egy éven belüli megkétszerezését kérték egy 2006-ban kidolgozandó közalkalmazotti bértörvényben, illetve azt, hogy a tanügy a GDP 5 százalékából gazdálkodhasson.

Ehhez képest a kormánytól a fizetések mindössze 11,83 százalékos megemelésére kaptak ígéretet, két lépésben: 5,5 százalékkal 2006 januárjától és 6 százalékkal szeptembertől. Ez az intézkedés az akkori infláció miatt valójában csak 4,5 százalékos béremelést jelentett. De Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök belegyezett abba, hogy a tanügy finanszírozása 2006-ban egy százalékponttal, a GDP 4,8 százalékra növekedjen, s a költségvetési forrásokból mintegy egymilliárd eurót az oktatási infrastruktúra korszerűsítésére fordítsanak. A kormánnyal kötött kompromisszum része volt az is, hogy a három hét alatt kiesett tananyagot a tanév végéig a heti óraszám túllépése nélkül, fokozatosan bepótolják az iskolákban és az egyetemeken. Erre az ígéretre alapozva a tanügyi alkalmazottak a munkabeszüntetés időszakára is megkapták a fizetésüket.

Bíróságra került a sztrájk

Az akkor sajtóbeszámolók szerint 2005-ben a tanügyi alkalmazottak a tanév első napján, szeptember 12-én tiltakozó felvonulást tartottak Bukarestben és több nagyvárosban. Ezt az akciót megismételték október 5-én, az oktatás világnapján, de akkor már országos tüntetésekkel és általános sztrájkkal is fenyegetőztek. Mircea Miclea tanügyminiszter a követeléseik rendezését ígérte, és azt kérte a kormánytól, hogy az éppen abban az időszakban parlamenti vita alatt álló 2006-os költségvetési törvénytervezetben emeljék meg a GDP 5 százalékára az oktatásnak előirányzott összeget. Mivel a kérése nem teljesült, a kolozsvári BBTE korábbi főkancellárja október 11-én lemondott a tisztségéről. „Állandósult az oktatás krónikus alulfinanszírozása, amivel nem tudok egyetérteni” – indokolta lépését a távozó tárcavezető, emlékeztetve arra, hogy az EU tagállamaiban átlagban a GDP 5,22 százalékát fordítják a tanügyre, és a frissen csatlakozott országokban ez az arány eléri az 5,31 százalékot is.

Mircea Miclea lemondása után a pedagógusok ismét munkabeszüntetést helyeztek kilátásba, ha nem rendezik a követeléseiket. Mivel a sztrájkkal való fenyegetőzés komolynak tűnt, a kormány tárgyalóasztalhoz ült a tanügyi szakszervezetek képviselőivel. Călin Popescu-Tăriceanu október közepén azt ígérte, hogy GDP-arányosan 0,6 százalékponttal növelik a költségvetésben az oktatás finanszírozását, és a következő évben 8 százalékkal emelik a béreket. A miniszterelnök kitartott amellett, hogy ennél nagyobb arányú fizetésnövelés a nemzetgazdaság stabilitását veszélyezteti. Több sikertelen tárgyalási forduló után a szakszervezetek beváltották a fenyegetésüket, és november 7-én elkezdődött az általános sztrájk a tanügyben, a köz- és a felsőoktatásban egyaránt. A tiltakozásnak ezt a formáját akkor a pedagógusok több mint 70 százaléka támogatta. A munkabeszüntetés ideje alatt tanárok bejártak az iskolákba, és az elemi osztályosok felügyeletét biztosították.

A sztrájk negyedik napján, november 10-én az államfő kinevezte Mircea Miclea utódját a tanügyminisztérium élére. Kolozs megye korábbi prefektusa, Mihail Hărdău mandátumát azzal kezdte, hogy már a kinevezése utáni napon, november 11-én beperelte a bukaresti törvényszéken a szakszervezeti vezetőket. Arra hivatkozott, hogy a sztrájkot jogsértő módon robbantották ki, mert nem teljesültek a munkakonfliktusokat szabályozó 168/1999-es törvényben rögzített kritériumok. A minisztérium elszántságát jelezte, hogy az egyik legfelkapottabb (és egyben egyik legdrágább) bukaresti ügyvédi iroda képviselte ebben a perben a kormányt. A szakszervezeti vezetők ellenlépésként alkotmányossági kifogást emeltek a 168/1999-es törvény ellen, így a pert az alkotmánybíróság döntéséig felfüggesztették. Eközben szinte naponta zajlottak az egyeztetések a kormánnyal, és a tanügyi alkalmazottak fokozatosan engedtek a követeléseikből: az utolsó tárgyalási fordulókon a bérek megduplázása helyett már csak 18 százalékos fizetésemelést kértek.

A 2005-ös tanügyi sztrájk mindenesetre a ritka alkalmak egyike volt, amikor az elnöki mandátumának akkor még csak első évében lévő Traian Băsescu eleget tett az alkotmányban előírt feladatának, és közvetíteni próbált a felek között. Az államfő már az új oktatási miniszter kinevezésének napján bejelentette, támogatja a tanügy GDP-arányos költségvetési finanszírozásának 5 százalékra emelését azzal a feltétellel, ha az összeget nem kizárólag bérfejlesztésre költik. Băsescu ezután több alkalommal is részt vett a kormány és a szakszervezetek képviselői közötti tárgyalásokon, és utóbbiak el is ismerték, hogy nagy szerepe volt a sztrájk lezárásához vezető kompromisszum elérésében. De a kompromisszum felé tolta a szakszervezeteket az is, hogy a sztrájk harmadik hetére a munkabeszüntetés támogatottsága a pedagógusok körében jelentősen megcsappant. A tanárok egy része – elsősorban vidéken – akkor már újra megtartotta az óráit. Ebben szerepet játszhatott Călin Popescu-Tăriceanunak az a felhívása, hogy a gyerekek érdekeit szem előtt tartva térjenek vissza az osztálytermekbe, és ne hallgassanak a szakszervezeti vezetőkre. Utóbbiak viszont azzal magyarázták a sztrájktöréseket, hogy a pedagógusok tudták: a munkabeszüntetés idejére nem kapnak fizetést, és féltették a megélhetésüket. „Gondoljanak csak bele, egy kezdő tanári fizetés 445 lej” – nyilatkozta a sajtónak az egyik szakszervezeti vezető.

Azt nem tudni, hogy a kormány által indított per mennyire félemlítette meg a pedagógusokat. Tény, hogy az alkotmánybíróság éppen a munkafelvétel bejelentésének napján, november 28-án elutasította a szakszervezetek alkotmányossági kifogásait. Ennek megfelelően a pernek folytatódnia kellett volna a bukaresti törvényszéken, de tekintettel a sztrájk lezárására, az oktatási minisztérium szóvivője aznap közölte, hogy a kormány visszavonja a keresetét.

2005 és 2023: hasonlóságok és eltérések

Az idei tanügyi sztrájk már a harmadik hetébe lépett. Akárcsak 2005-ben, a tanárok most is az oktatás alufinanszírozására panaszkodnak, és a pedagógusi pályát vonzóvá tévő béreket akarnak. Legutóbbi – vasárnapi – közleményükben a szakszervezetek a következőket kérték:

• a kormány foglalja jogszabályba, hogy a kezdő tanárok fizetése a jövő évben hatályba lépő közalkalmazotti bértörvény szerint nem lesz kisebb a bruttó országos átlagbérnél
• a pedagógusi fizetések a kormány által javasolt három évnél rövidebb idő alatt érjék el az új közalkalmazotti bértörvényben rögzítendő szintet
• júniustól a pedagógusi bérek a múlt heti sürgősségi kormányrendeletben előírtnál nagyobb mértékben emelkedjenek
• a kormány a költségvetési kiadások 15 százalékát fordítsa az oktatásra

A hasonlóságoknál azonban jóval több eltérés van a három hétig tartó 2005-ös sztrájk és a mostani munkabeszüntetés között:

• teljesen más a gazdasági és a politikai kontextus: akkor az uniós csatlakozás előtt Románia álló bruttó hazai terméke a töredéke volt a jelenlegi GDP-nek, és az akkori jobboldali – egyébként szintén RMDSZ-es részvételű – koalíciós kormány rendkívül törékeny parlamenti támogatottsággal rendelkezett, szemben a mostani kétharmados többségű koalícióval
• a 2005-ös sztrájkot nem a tanév végére, hanem az elejére időzítették; idén a munkabeszüntetés közvetlenül az országos felmérők és az érettségi vizsgák előtt kezdődött, ami jelentős mértékben megnöveli a szakszervezetek tárgyalási lehetőségeit, az alkupozícióik jóval erősebbek
• a 2005-ös sztrájk kiterjedt a felsőoktatásra is, idén az egyetemi oktatók csak egy kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartottak, szolidarizálva a közoktatásban dolgozókkal
• a 2005-ös munkakonfliktus megszüntetésében tevékeny szerepet játszott az akkori államfő, Traian Băsescu több tárgyalási fordulóban próbált közvetíteni a kormány és a szakszervezetek között; Klaus Iohannis egyetlen egyeztetésen sem közvetített, beérte azzal, hogy fogadta a szakszervezetek képviselőit, majd fenyegető hangnemben nyilatkozott róluk, amiért hajthatatlannak bizonyultak
• a 2005-ös sztrájk támogatottsága a harmadik héten jelentősen megcsappant a tanárok körében; a szakszervezetek szerint az idei munkabeszüntetést a tagság 75 százaléka továbbra is támogatja, és nincsenek hírek arról, hogy a pedagógusok egy része készülne visszatérni az osztálytermekbe
• a 2005-ös sztrájk idején a kormány beperelte a szakszervezeteket, idén az oktatási miniszter újságírói kérdésre válaszolva egyelőre elhárította ezt a lehetőséget
• idén a szakszervezetek nem a tanügy GDP-arányos költségvetési előirányzatának, hanem a költségvetési kiadások oktatásra fordított arányának a megemelését kérték

A két munkabeszüntetés közötti legutóbbi eltérésnek nagyon egyszerű magyarázata van. A 2011-től hatályos, jelenleg is érvényben lévő oktatási törvényben eleve szerepel, hogy a költségvetésben a GDP 6 százalékának megfelelő összeget kell előirányozni a tanügy számára. Csakhogy a jogszabálynak ezt az előírását soha egyik kormány sem tartotta be, hanem minden évben felülírta a parlamentbe beterjesztett költségvetés-tervezetben. Ráadásul az oktatás finanszírozása az elmúlt években fokozatosan csökkent: előirányzata 2020-ban a GDP 3,54 százaléka, 2021-ben a 3,32 százaléka, 2022-ben a 3,11 százaléka volt, idén pedig enyhén, 3,20 százalékra emelkedett.

A szakszervezetek kormánnyal szembeni bizalmatlanságát táplálja az is, hogy idén még voltak olyan alkalmazotti kategóriák a tanügyben – a kisegítő személyzet –, akik csak a sztrájk nyomására kapták meg a jelenleg hatályos közalkalmazotti bértörvényben 2022-re előirányzott fizetést. Ebből a tapasztalatból kiindulva szerintük semmilyen garancia nincs arra, hogy nem ez történik majd a kormány által ígért új közalkalmazotti bértörvény alkalmazásával is. Ha pedig a gyanújuk beigazolódik, akkor az idei sztrájk – kimenetelétől függetlenül – „a háború egyik csatája” marad.