Nem fogadnak el a tanügyi dolgozók semmilyen politikai megállapodást

2023. május 31. – 11:37

Másolás

Vágólapra másolva

Az oktatási szakszervezetek bejelentették, hogy nem fogadnak el semmiféle politikai megállapodást, még akkor sem, ha azt Iohannis elnök aláírja – írja a G4Media a szakszervezetek közleményére hivatkozva.

„A kollégák üzenete egyértelmű volt: már korábban is írtunk alá olyan megállapodásokat, amelyeket nem tartottak be. Nekünk emelésekre van szükségünk, nem pedig bónuszokra/utalványokra. Csak a politikai osztálynak kellene megállapodást kötnie, és a megállapodást követően egy olyan törvényt kellene elfogadni, amely azonnal megemeli a fizetéseket” – írják a közleményben.

Azt írják a legfontosabb követeléseik változatlanok:

  • 25 százalékos azonnali béremelést kérnek az egységes bértörvény elfogadásáig
  • illetve egy sürgősségi kormányrendeletet elfogadását, amelyben garantálják, hogy az új bértörvényben a kezdő pedagógusok fizetése nem lesz kisebb az országos bruttó átlagbérnél. A tanári kar fizetése pedig a funkció, a végzettsége, a régiség és a tanári fokozat szeret változik.

A szakszervezetek a mostani közleményükkel az államelnökkel folytatott keddi találkozójukra reagáltak. Ezen – a szakszervezetek képviselőinek a nyilatkozata szerint – az államfő azt vállalta, ha létrejön egy politikai megállapodás a koalíciós pártok vezetőivel a tanárok által kért bértábláról és alkalmazásának konkrét időpontjáról, akkor ő kezeskedni fog a betartásáért. A szakszervezeti vezetők akkor azt mondták, hogy a tagsággal való konzultáció után döntenek arról, hogy elfogadják-e az államfő ajánlatát. Lényegében ezt utasították el most a szakszervezetek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!