Három perc alatt kimerült a központi régiónak biztosított keret a Zöld Ház programban

2023. május 24. – 12:22

Másolás

Vágólapra másolva

Még a bukaresti és Ilfov megyei igényléseknél is gyorsabban, alig három perc alatt kimerült szerdán a Zöld ház program keretében a központi régió megyéinek elkülönített 245,060 millió lejes keret – közölte a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM). A pénteken indult program első pályázási periódusában, a Bukarest-Ilfov régióban 9 perc alatt fogyott el a 99 milliós keret.

Az áramfejlesztő napelemek felszerelésére állami támogatást nyújtó program keretében szerdán 10 órától Fehér, Brassó, Kovászna, Hargita, Maros és Szeben megyéből fogadták az igényléseket az erre a célra létrehozott platformon. A központi régió számára elkülönített 245.060.000 lej alig három perc alatt elfogyott, ez idő alatt 12.253 kérelmet regisztráltak.

Az ország többi régióinak pályázói a korábban megszabott ütemterv szerint jelentkezhetnek a támogatásra. A következő pályázati periódusok lesznek még az erdélyi megyékben:

  • Északnyugati Fejlesztési Régió – Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szilágy, Szatmár és Máramaros megyék – június 6-8. – 240 millió lej
  • Nyugati Fejlesztési Régió - Arad, Krassó-Szörény, Hunyad és Temes megyék – június 22., június 23., június 26. – 200 millió lej

Az egyházközségek június 27. és 29. között pályázhatnak valamennyi régióban, a számukra elkülönített keret 17,5 millió lej.

A kedvezményezettek 20 ezer lejes támogatásban részesülnek, amelyhez 2000 lejes önrészre van szükség. Pályázni a depunerefotovoltaice.afm.ro oldalon lehet, amely minden régió számára csak a megadott periódusokban elérhető. Arról, hogy milyen dokumentumokra van szükség a pályázáshoz, ezen az oldalon lehet részletesen tájékozódni.

A Zöld ház program költségvetése 1,75 milliárd lej, a pályázati keretből több mint 87 ezer házra kerülhet napelem.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!