Pénteken elindult a Zöld ház program, de az erdélyi megyék csak szerdától pályázhatnak

Elstartolt pénteken a Zöld ház program. Elsőként a Bukarest-Ilfov régióban indult el a pályázás pénteken, május 19-én reggel, de a Știrile PRO Tv összefoglalója szerint néhány perc alatt el is fogyott a rendelkezésre álló 99 milliós keret. A programban fejlesztési régiókként lehet pályázni, az erdélyi megyék a jövő héten kerülnek sorra, nekik van még néhány napjuk felkészülni.

„Tudjuk, hogy óriási az igény a támogatásra, és a pályázati keret minden bizonnyal nem lesz elegendő mindenkinek. Ha kimerül a régióra szánt keret, a pályázati rendszer leáll, tehát a pályázat benyújtásának sorrendje lesz a döntő. Így arra buzdítok mindenkit, hogy az ismertető alapján készítse elő a szükséges dokumentumokat, felkészülve várja a régiójának megfelelő indulási időpontot, és töltse fel a dokumentumokat” – idézte Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert az RMDSZ közleménye.

A miniszter szerint minden eddiginél nagyobb költségvetést biztosítanak a napelemprogramra. Közlése szerint a pályázati keretből 87 ezer házra kerülhet napelem. Pályázni a depunerefotovoltaice.afm.ro oldalon lehet majd, amely minden régió számára csak a megadott periódusokban lesz elérhető.

Pályázati periódusok az erdélyi megyékben:

  • Központi Fejlesztési Régió – Fehér, Brassó, Kovászna, Hargita, Maros és Szeben megyék – május 24-26. – 245 millió lej
  • Északnyugati Fejlesztési Régió – Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szilágy, Szatmár és Máramaros megyék – június 6-8. – 240 millió lej
  • Nyugati Fejlesztési Régió - Arad, Krassó-Szörény, Hunyad és Temes megyék – június 22., június 23., június 26. – 200 millió lej

Az egyházak június 27-29. között pályázhatnak majd a program keretében. Arról, hogy milyen dokumentumokra van szükség a pályázáshoz, ezen az oldalon lehet részletesen tájékozódni.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!