Totálkáosz és forgalmi dugó Kolozsváron: öt autó karambolozott a Mócok útján

Öt személygépkocsi ütközött, emiatt óriási kocsisorok alakultak ki és teljesen leállt a forgalom a Kolozsvárt Kelet-Nyugat irányba átszelő December 21. sugárúton, és a Mócok útján, amely a várost a Szászfenessel összekötő Fenesi úttal folytatódik. A rendőrök jelenleg is vizsgálódnak a helyszínen. Az 5 járművet érintő baleset délután öt óra körül történt.
A helyszínre két tűzoltóautó, több rohammentős csapat és két autóvontató érkezett. Az operatív csapatok a kiérkezéskor több sérült autót találtak, az egyikbe két személy beszorult, akiket ki kellett menteni. A két, körülbelül 20 és 70 éves férfit a kiemelés után a SMURD-csapatok vették át, és kórházba szállították őket kivizsgálásra és szakorvosi ellátásra.

További hat személy sérült, ezek közül kettőnek csak helyszíni ellátásra volt szüksége, a másik négy sebesültet szintén kórházba szállították. „Csoda, hogy nem haltak meg gyalogosok, ezek a sofőrök úgy vezetnek ebben a forgalomban, mint totális őrültek” – nyilatkozta lapunknak egy olvasó, aki helyszíni fotókat is készített.
A baleset a délutáni csúcsforgalom időszakában történt, amikor többezren indulnak Kolozsvárról Szászfenesre, ezért a forgalom teljesen lebénult, több kilométeres autósorok alakultak ki, amelyek mintegy két órára lebénították a forgalmat a belvárosban.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!