A Pluralizmus Erdélyben csoport levelet írt az RMDSZ Nőszervezetének a Böjte-ügy kapcsán
2023. május 19. – 19:21
Az RMDSZ Nőszervezetének, és azon belül Biró Rozália, elnöknek, Csép Éva Andrea, ügyvezető elnöknek és Hegedüs Csilla, kommunikációért felelős alelnöknek címezte a Pluralizmus Erdélyben csoport a „Kérjük támogassák a bántalmazás és szexuális visszaélések elleni határozott fellépést!” című nyílt levelét, amelyben az elmúlt hetekben nagy sajtóvisszhangot nyert Böjte-ügy kapcsán kérik a politikai szervezetet, hogy foglaljon állást.
A levél aláírói rámutatnak, hogy „a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Nőszervezete minden romániai magyar nő érdekének képviseletét vállalta és NEEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) címmel kampányt folytatott a nők ellen elkövetett mindenfajta visszaélés, kényszerítés és erőszak ellen”. Ennek szellemében fordulnak a nőszervezet vezetőihez, írják a folytatásban, majd részletezik a sajtóban megjelent tényfeltáró anyagokat.
„Az elmúlt hetekben jelentek meg Szabó Tünde és Kulcsár Árpád írásai, amelyek az Átlátszó Erdély és Mérce portálokon alapos tényfeltáró munka eredményeként mutatják be a Böjte Csaba által vezetett Szent Ferenc Alapítvány intézményeiben történt rendellenességeket, visszaéléseket” – írják megkeresésükben a Pluralizmus Erdélyben csoport tagjai.
Arra is kitérnek, hogy nem ez az első alkalom, hogy szexuális visszaélésekről tudósít a sajtó, hiszen már több mint egy éve büntetőper is folyik az egyik volt alkalmazott ellen, akit az elmúlt héten a bíróság 28 év szabadságvesztésre ítélt, amint azt a Transtelex elsőként megírta.
A levélírók azt sem hallgatják el, hogy a sajtóban megjelent cikkekre válaszként az alapítvány vezetője , Böjte Csaba a gyerekekért való imádkozásra szólított, de a további visszaélések feltárását nem ígéri, nem szorgalmazza.
Az RMDSZ Nőszervezetének címzett levél aláírói azt is szóvá teszik, hogy amint az Udvarhelyi Hírportál sajtóbeszámolója bemutatta, „a székelyudvarhelyi RMDSZ és az RMDSZ Nőszervezete anyák napi díszelőadónak hívta meg Böjte Csabát, aki a nőkre nézve megalázó, méltóságukat sértő, és az erőszakot minimalizáló beszédet mondott. Azt követően egy interjúban pedig az áldozatot hibáztató kijelentést tett.”
Felelős civilként meggyőződésünk, hogy nem szabad az elkövetőket mentegetni. Csupán az szolgálhatja az áldozatok védelmét, és csak úgy előzhetőek meg a hasonló esetek, ha minden visszaélést feltárnak és törvényes eljárás útjára terelnek.
A levél utolsó bekezdésében a Pluralizmus Erdélyben csoport tagjai felkérik az RMDSZ Nőszervezetét, határolódjon el mindenfajta bántalmazó kapcsolatot elnéző beszédtől, és hasson oda, hogy a Böjte által vezetett alapítvány segítse a visszaélések feltárását, nyilvánosságra hozását, és az elkövetők megbüntetését!
A 2023. május 16-án keltezett levelet az aláírók elküldték az RMDSZ Nőszervezetének, azonban felkérésükre nem érkezett semmiféle válasz. Az aláírók ezt követően küldték el a sajtónak a szöveget. A levelet Eckstein-Kovács Péter, Fosztó László, Gáspárik Attila, Kovács Andrea és Magyari Nándor László írta alá, a teljes szöveg itt olvasható.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!