Szerencsejáték-termet raboltak ki az Arad megyei Kisjenőn
Két balaklavát viselő férfi vasárnap kirabolt egy szerencsejáték-termet az Arad megyei Kisjenő városában. A biztonsági kamerák által rögzített képek és a tanúvallomások szerint a gyanúsítottak egy pisztolynak látszó tárggyal voltak felszerelkezve, és 7500 lejjel menekültek el.
A kisjenői rendőröket vasárnap riasztották, hogy a város egyik szerencsejáték-termében két balaklavát viselő férfi egy pisztolynak tűnő tárggyal megfenyegette az alkalmazottakat, majd mintegy 7500 lejt elrabolva ismeretlen irányba távozott – tájékoztatott hétfői közleményében az Arad megyei rendőrség.
Rendőrségi források az Agerpresnek azt nyilatkozták, hogy a rablás körülbelül egy percig tartott, a két elkövető a teremben levőket arra kényszerítette, hogy térdeljenek le, és emeljék fel a kezüket. Az egyik rabló a pénztárból kiragadta a pénzt, és betette egy hátizsákba, majd mindketten elszaladtak.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben, a tettesek azonosítása folyamatban van.
Frissítés: Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik vasárnap kiraboltak egy játéktermet az Arad megyei Kisjenőn. A jelenlegi információk szerint az elkövetőknek két bűntársuk volt a játékteremben tartózkodó kliensek között, akiket szintén őrizetbe vettek.
A kisjenői ügyészség arról tájékoztatta az Agerpreshírügynökséget, hogy először a játékterem két vendégét fülelték le, akik a gyanú szerint segédkeztek a rablás végrehajtásában. A biztonsági kamerák felvételei szerint a rablók felszólították őket, hogy felemelt karokkal térdeljenek le, amit a gyanúsítottak meg is tettek. Ellenük 24 órás őrizetet rendeltek el.
A feltételezett bűntársak őrizetbe vétele után nem sokkal a rendőrök megállapították a tettesek személyazonosságát, és nyomukba eredtek. Az Arad megyei rendőrséghez közel álló források arról számoltak be az Agerpresnek, hogy sikerült elfogni őket.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!