Júniusban kezdődik a torockószentgyörgyi vár megerősítése

Júniusban elkezdődnek a torockószentgyörgyi vár megerősítésének kivitelezési munkálatai, valamint nyolc hagyományos házat, köztük Brassai Sámuel szülőházát is felújítják a faluban – idézi az MTI Deák Székely Szilárdot, Torockó polgármesterét. A községvezető elmondta, hogy az Európai Unió helyreállítási alapjából nyert támogatás révén a torockószentgyörgyi vár, a Toroczkay-Rudnyánszky-kúria és nyolc hagyományos falusi ház is megújul a közigazgatásilag Torockóhoz tartozó szomszédos településen.

Deák Székely Szilárd felidézte, hogy a községvezetés mintegy 2,2 millió eurós támogatást szerzett a vár felújítására az országos helyreállítási alapból (PNRR), jelenleg a tervezés zajlik, júniusban elkezdődhet a kivitelezés. A pályázat nem a vár újraépítését, hanem a várrom megerősítését, biztonságossá tételét írja elő. A vár még álló tornyát is megerősítik, belsejében csigalépőt, tetején kilátót alakítanak ki, ahonnan egyedi kilátás nyílik a falu fölé magasodó sziklatömbre, a Székelykőre. A falakon korlátokkal biztonságossá tett útvonalakat alakítanak ki.

A projektben a Toroczkay-Rudnyánszky-kúria felújítása is szerepel, ebben turisztikai látogatópont működik majd, valamint kiépítik a két látványosságot összekötő utat és egy parkolót is kialakítanak. A településen nyolc hagyományos házat is felújítanak a PNRR kulturális-turisztikai fejezete keretében nyert 571 ezer eurós támogatásból, többet között az unitárius parókia épületét, mely egyben Brassai Sámuel erdélyi polihisztor szülőháza. A házakat hagyományos eljárásokkal, eszközökkel állítják helyre.

A 2020-ban megválasztott RMDSZ-es polgármester elmondta: a község vezetése Torockó mellett igyekszik a szintén nagy turisztikai potenciállal rendelkező Torockószentgyörgyöt is fejleszteni. „A két falunak a turizmusból kell megélnie, nem látok más alternatívát számukra” – jelentette ki Deák Székely Szilárd, hozzátéve, hogy szintén pályázati pénzből szennyvízhálózatot fektetnek le, és felújítják a művelődési házat, míg Torockón a művelődési ház és az iskola is megújul, utóbbira energiatakarékossági céllal napelemeket is felszerelnek.

Az épített öröksége miatt Europa Nostra-díjjal kitüntetett, hungarikumként jegyzett Torockó az egyik leglátogatottabb erdélyi magyar település, a faluban több mint negyven panzió működik. A Székelykő lábainál fekvő község és a közigazgatásilag hozzá tartozó Torockószentgyörgy a dél-erdélyi Fehér megye kevés magyar többségű települése közé tartozik. A 2011-es népszámláláson a lakosság több mint 85 százaléka vallotta magát magyarnak, a Transtelex helyszíni riportban mutatta be, hogy az elöregedő község milyen gondokkal küzd.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!