Szaporodnak a nackópártok Romániában: az AUR nyomában lohol a LEU, LUP, ROEXIT és Qanon Hazafiak Pártja is

2023. május 9. – 20:53

Szaporodnak a nackópártok Romániában: az AUR nyomában lohol a LEU, LUP, ROEXIT és Qanon Hazafiak Pártja is
Tüntető a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatára vonatkozó 20 százalékos küszöb eltörlése ellen, Bukarestben, 2018. július 29-én – Octav Ganea / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Osztódással szaporodnak az új, szélsőjobbos pártok Romániában. Mindegyik már nevében hangsúlyozza, hogy hazafias érzelmek fűtik, esetleg odáig mennek a nemzetféltésben, hogy Roexitet követelnek, vagy éppenséggel a harmadik világháborútól akarják megóvni az igaz lelkületű patriótákat. A legtöbb törpepárt az AUR subája alól bújt elő, szinte mindegyiknek az alapítói között találunk olyan személyeket, akiknek nem jött be számításuk a Románok Egységéért Szövetségben, ezért pártalapításra adták fejüket. A 2024-es választások közeledtével azonban az a kérdés, mennyire kell komolyan vennünk őket? Simion már tavaly pedzegette, hogy szuverenista pólus kialakításán dolgozik Romániában, a sok apró alakulattal pedig akár át is ugorhatja a jelenleg 20 százalékosra saccolt támogatottságát.

2015 után, amikor a politikai pártokról szóló törvény megváltozott, bárki számára elérhetővé vált, hogy két hasonló gondolkodású barát vagy ismerős segítségével politikai pártot alapítson.

A 2016-os választások generálták az első izgalmakat, amikor 22 új párt alakult. 2020-ban a világjárvány fékezte az ideológiai lendületet. A 2024-es választások közeledte azonban új lendületet adott azoknak, akik a politikai színtérre akarnak lépni.

2022-ben 29 új politikai párt alakult, ami tízéves rekordnak számít. És 2023 eleje óta további 13 kérelmet nyújtottak be a bukaresti bírósághoz, amelyek közül hármat már jóvá is hagytak. Az új pártokat végignézve a Szabad Európa portálnak feltűnt, hogy túlteng közöttük a szélsőséges nacionalizmust képviselő politikai alakulat, valóságos divattá vált a trikolórt lobogtatni bármilyen problémamegoldó javaslat vagy konkrét országprojekt helyett. Miért éppen a nacionalizmus a hívó szó? A Szabad Európa két szakértővel beszélgetett a lehetséges magyarázatokról.

„Az AUR bebizonyította, hogy Romániában ez egy sikeres recept. Azonban ezek az új pártok elszalasztották az optimális pillanatot, hogy belépjenek a politikai színtérre, mert az AUR már bevonzotta a lehetséges szavazókat, a frissen alakult politikai szervezeteknek nem lesz növekedési potenciáljuk” – véli Valeriu Turcan politikai tanácsadó.

A szakember meggyőződése, hogy a pártkommunikáció nagy része nem őszinte meggyőződésen alapul, hanem egyszerűen megpróbálják kihasználni a helyzetet. „Romániában egyetlen párt sem az, aminek mondja magát. Szerintem inkább opportunizmusról van szó, észrevették, hogy a nacionalista, szuverenista mozgalmak erősödnek. Az AUR sikerét látva most sokan özönlenek, hogy megpróbálják kihasználni ezt a kontextust, és úgy gondolom, hogy e pártok egy része valójában az AUR-ban fogja végezni, egyesítik erőiket, és maximalizálják a szavazatokat. Másokat talán éppen azért hoztak létre, hogy az AUR-t erodálják, és elvonzzanak szavazókat tőlük. De ne feledjük, ezek az alakulatok túl későn jöttek létre, néhány évvel lemaradtak, és már nem tudják behozni azt az előnyt, amire az AUR szert tett” – magyarázta Valeriu Turcan az újdonsült politikusoknak a nacionalista platformok iránti vonzalmát.

Adrian Zăbavă politikai tanácsadó és elemző további lehetséges magyarázatai a tendenciára: a világjárvány, a hatóságokba vetett bizalom hiánya, az európai jólétbe vetett hit megingása és az Európán végigsöprő nacionalista tendencia.

„Szerintem a fő ok a világjárvány, annak kitörése vonzotta maga után ezeknek a mozgalmaknak az elszaporodását. Az átláthatóság minimális volt, a kezdetben alkalmazott militáns kommunikációs mód elvesztette a hatását és a polgárok bizalma elpárolgott. A társadalom, amely amúgy is súlyos bizalomhiánnyal küzdött az állami hatóságok iránt, a világjárványban tanúsított magatartásukat sértésnek érezte.

Ez annak is következménye, hogy a társadalmi rétegek között egyre nagyobbak az egyenlőtlenségek, egyesek már nem hisznek teljes lényükkel az európai eszményben. Az ilyen embereket az ilyen üzenetek ilyen típusú politikai mozgalmak irányába tolták el. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy ez egy európai szintű jelenség, tehát nem egy elszigetelt román nacionalista áramlattal van dolgunk. Az újonnan alapított pártok épp azt lovagolják meg, hogy európai szinten erősödik ez a fajta diskurzus” – mondta Adrian Zăbavă.

A Szabad Európa kielemezte a 29 új politikai párt programját, és nyolc olyan pártot azonosított, amelyek nacionalista üzeneteket közvetítenek. Érdekes módon ezek mindegyikének diskurzusa összeesküvés-elméleti, globalizmusellenes, oltásellenes, oroszbarát és Európa-ellenes narratívákat is tartalmaz.

  • A Nemzeti Mozgalom Pártja – „Célunk Románia felszabadítása az idegen megszállás alól”

Mihai Tîrnoveanu ultranacionalista, magyarellenes diskurzusa közismert a „Calea Neamului”, azaz a Nemzet útja egyesületnek az alapítója, aki a polgári mozgalmat párttá alakította. Az új párt azt ígéri, hogy „felszabadítja Romániát a megszállás alól, visszaszerzi az ország természeti kincseit és visszaszerzi a ”Nemzeti Örökséget, az Ég Gazdagságát”.

A párt indulásához a nacionalista mozgalom szempontjából fontos dátumot választottak, Radu Gyr költő, a legionárius mozgalom egyik vezetőjének születésnapját. És egy olyan helyet, amely Tîrnoveanu szerint annak az idegen megszállásnak a szimbóluma, amely ellen támadást indított, Bruckenthal báró nagyszebeni szobráról van szó, amely előtt kihirdették az új párt megalapítását.

  • A Román Népi Hazafiak Pártja – „NEM a globalista rendszerre, amely a szabad és egyenlő emberekből álló népek identitásának eltörlésére törekszik”

Három, az AUR-ral is szoros kapcsolatot ápoló Bihar megyei polgár 2022 márciusában alapította ezt a pártot: Cristian Vasile Lască, Andrei Cristian Boroș és Dănuț Nicolae Pop a Román Népi Hazafiak Pártjának alapítói. A G4Media azt írta, hogy Vasile Lască rokona Mihai Lască független képviselőnek, akit kizártak az AUR-ból. Mihai Lascăt testi sértés miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és egy másik, szervezett bűnözés miatt indított perben még nincs bírósági ítélet. Ismert róla, hogy Európa-ellenes üzeneteket terjeszt, és a világjárvány idején oltásellenes felvonulásokat szervezett.

  • A Román Családok Egységéért Párt – „A román népnek joga van államcsíny útján megdönteni ezt a bűnöző politikai osztályt, amely a román nép ellen van”

Elena Cioancă a párt alapítója, aki ezelőtt a Polgári Erő besztercei fiókszervezetének alelnöke volt, amely pártot annak idején Mihai Răzvan Ungureanu volt külügyminiszter vezette. Az újonnan bejegyzett pártnak nincs nyilvános programja, azonban a párt oldalán található bejegyzésekből egyértelmű az irányvonal: ukránellenes, globalizmusellenes, oroszbarát, összeesküvés-elméleti narratíva. Cioancă-ról egyébként köztudott, hogy valósággal rajong George Simionért és Mihai Lască-ért, akiknek Facebook-posztjait gyakran újraosztja személyes oldalán is. A Román Családi Unió Párt vezetője egyébként a NATO-ból és az EU-ból való kilépésért kampányol folyamatosan.

  • RoExit Párt – „A románok vegyék vissza az irányítást saját országuk felett. Az EU, a kapzsi cégek és a külföldi megrendelések ártanak Romániának”

Ennek a pártnak a bejegyeztetését három kolozsvári személy – Robert Vitoș, Smaranda Nicoleta Lup és Sergiu Dan Grecu – áprilisban kérvényezte a bíróságon, és az alapítók szerint a kérelmet június 9-én elfogadták. Lup volt az AUR Kolozs megyei szervezetének az alapítója is, de még tavaly vitába keveredett a központi vezetőkkel, és ki is zárták a szélsőséges alakulatból. Azt, hogy mit tekintenek fő küldetésüknek, már a párt nevébe is belefoglalták. A közösségi médiában meg is indokolták, miért szeretnék, ha Románia kilépne az Európai Unióból: „fontos lépés lenne annak érdekében, hogy ne legyünk szolgák. Nyilvánvalóan olyan vezetőkre is szükségünk van, akik nem árulják el az országot”. A Roexit szerintük elhozná Románia energetikai függetlenségét is. Amint megalakul a párt, rögtön elkezdjük elmagyarázni minden románnak, hogy nincs vesztegetni való időnk, és az ország sorsáról nekünk kell döntenünk, nem Ursulának – vetítették előre első lépésüket, Ursula von der Leyenre, az Európai Bizottság elnökére utalva.

  • Liga a Hazafiak Egyesüléséért (LUP – azaz farkas) – “Elég volt a gyarmati állapotból! Vége a rabszolgaságnak!”

Ennek az alakulatnak a létrehozói a Védelmi Minisztériumnak a nyugalmazott tisztjei közül kerültek ki, a párt kiáltványa a Kreml által indított narratívákat visszhangozza, folyamatosan a „gyarmat-Románia” és a „románok rabszolga státusza” kifejezésekkel tűzdelik tele mondanivalójukat. A párt legismertebb figurái Edmond Milea nyugalmazott ezredes és Tudorel Duță parancsnok, a tuzlai bázis egykori vezetője. Egy másik alapító tag, Dumitru Lupescu, aki korábban az USR képviselője volt.

  • A Qanon Hazafiak Pártja – „Putyin apánk komolyan gondolja a rendcsinálást, csodáljuk őt”

Már a pártnak választott név is feltételezi, hogy az új politikai párt doktrínája összeesküvés-elméletek és oroszbarát narratívák keveréke. A Vasilica Sabou által alapított pártot valójában a férje, Cornel Sabou, a Putyin-párti, oltásellenes és Európa-ellenes retorikájáról ismert volt újságíró vezeti. Sabou kétszer ült rács mögött, egyszer 1998-ban rágalmazásért, de Emil Constantinescu elnök kegyelmet adott neki, másodszor pedig 2008-ban fedezetlen csekkek kibocsátása miatt ítélték szabadságvesztésre. Sabau 2020-ban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy maszkellenes tüntetést szervezett Bukarestben. Ő amúgy tényfeltáró újságírónak és a Qanon Románia informális vezetőjének nevezi magát. Mint ismeretes, a Qanon vagy röviden Q egy amerikai mozgalom, amely 2017 óta terjeszt összeesküvés-elméleteket az interneten.

  • A Pátria Párt – “A bankárkabala terve teljesen világos: ha nem sikerült a lakosság vakcinákkal való megtizedelése, akkor aktiválják a NATO-t”

Petrică Folică volt temesvári önkormányzati képviselő és polgármesterjelölt, a Pátria Párt egyik alapítója és vezetője. Saját magáról azt írja a pártelnök, hogy a terrorellenes brigádnak dolgozott. Folică üzenetei is összeesküvés-elméleti, oltásellenes, antiglobalista jellegűek. Szinte minden Facebook-bejegyzésében azt állítja, hogy az emberiség már a harmadik világháborúban van, és hogy a román parlament terrorista szervezet.

  • A Törvény, Nevelés és Egység Pártja (LEU, mint az oroszlán, illetve a román pénznem, a lej) – “Jobbközép orientációjú párt, a mérsékelt nemzeti konzervativizmus elemeivel”

Alapítója szintén két olyan személy, akik köthetőek az AUR-hoz, Cosmin Marian Matache és Andy Constantin Lupu neve szerepel két olyan központnak a képviselőjeként, amelyeket az AUR hozott létre annak érdekében, hogy aláírásokat gyűjtsenek Klaus Iohannis államfő menesztésére. Twitter-profiljukon szinte kizárólag George Simon posztjainak megosztásai láthatók. A G4Media megkeresésére Matache kitérő volt a nyilatkozataiban, csak annyit mondott, hogy ő és Lupu már nem tagjai az AUR-nak, "mert már nem képviselnek minket".

A választások fogják tisztázni a helyzetet

Ha pártot alapítani könnyű is, a soron következő választásokon nem olyan könnyű fölkerülni az induló pártok listájára. A törvény által előírt feltételek eléggé tiltóak, és az új pártoknak elég nehéz lesz összegyűjteniük a szükséges számú aláírást. Az AUR pedig máris tőkét kovácsolt a választók nagy részének nacionalista szimpátiájából.

Mindezek ellenére befolyásolhatják a közügyeket – érvel Adrian Zăbavă. Már most is beszélnek róluk, figyelnek rájuk, és találhatnak szövetségeseket. "Kontextusba kell helyeznünk a dolgokat Nem minden pártnak egyértelmű célja a választások megnyerése vagy a parlamentbe jutás A pártok jó részének a fő célja a létezés és a napirend befolyásolása, az elképzeléseik napirendre tűzése. Természetesen, ha bejutnának a parlamentbe, ha átlépnék a választási küszöböt, az óriási eredmény lenne például egy konspirációs elméleteket terjesztő párt számára, amelynek célja, hogy Románia kilépjen az Európai Unióból. De ezeknek az alakulatoknak elsősorban az a céljuk, hogy hullámokat idézzenek elő a közéletben és a média napirendjén. Hogy könnyen és egyszerűen megváltoztathassák a közvéleményt egyik vagy másik irányba. Ez a létezésük fő célja" – magyarázta Adrian Zăbavă.

Valeriu Turcan sem ad nekik sok esélyt. Ennek oka pedig szintén az AUR, amely szerinte máris elvitte az ezeket az elképzeléseket osztó választók nagy részét, akik egyelőre nem haladják meg a kritikus 20 százalékos határt. Ennek ellenszereként pedig az Európa-párti diskurzust látja. “Ha megnézzük a közvélemény-kutatásokat, azt látjuk, hogy ennek az áramlatnak a maximális plafonja valahol 20 százalék körül van, amiből jelenleg az AUR 15-17 százalékot vinne el. Szerintem eltúlozzuk ezeknek az új pártoknak a veszélyét. A közelgő választások szerintem nagyon világosan tisztázni fogják ezeknek a csoportosulásoknak az életképességét” – vélte a szakértő.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!