Ciucă és Kelemen szerint is folytatódik a koalíciós kormányzás, és az RMDSZ megtartja a tárcáit

Formálisan az RMDSZ-hez tartozó minisztériumok egyikét sem igényelte a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a kormányváltás küszöbén zajló egyeztetéseken – jelentette ki kedden egy bukaresti rendezvényen Nicolae Ciucă kormányfő.

A PNL elnökétől azt kérdezték az újságírók, hogy a liberálisok szeretnék-e átvenni a Tánczos Barna vezette környezetvédelmi tárcát. Kommentáltatták vele Csoma Botond képviselőházi frakcióvezetőnek azt a kijelentését is, miszerint az RMDSZ kiléphet a kormányból, ha elveszíti ezt a minisztériumot.

Válaszában Ciucă úgy fogalmazott: a PNL szándéka a kormányzás folytonosságának és a politikai stabilitásnak a biztosítása. „Szeretném hangsúlyozni, hogy mind a koalíciós partnerekkel, mind az ország hatóságainak képviselőivel és a nagykövetségek képviselőivel folytatott megbeszéléseken és a kétoldalú találkozókon azt kérdezik tőlünk, miként fogjuk biztosítani Románia kormányzását. És én mindenkinek azt válaszolom, hogy felelősségteljes kormányzást fogunk biztosítani” – nyilatkozta a miniszterelnök.

Arra a kérdésre, miszerint a PNL hivatalosan bejelentette-e azt az igényét, hogy átvenné az RMDSZ-hez tartozó minisztériumok valamelyikét, Ciucă kijelentette: a liberálisok részéről semmilyen „formális” lépés nem történt ebben az ügyben.

A PNL elnöki tisztségét betöltő miniszterelnök kifejtette, „hivatalos” alatt jómaga azt érti, hogy formálisan aláírtak egy iratot a PNL-nek erről az igényéről.

„Nem történt hivatalos megkeresés, jelenleg nincsenek döntéshez vezető tárgyalások. (...) Vannak viták egyik vagy másik hipotézis értelmezéséről. Kérem, bízzanak abban, hogy a lehető legfelelősségteljesebb módon járunk el, és mindent megteszünk azért, hogy május végén megtörténjen a kormányváltás” – fogalmazott a PNL elnöke.

Arra a kérdésre, hogyan kommentálja az RMDSZ esetleges kilépését a kormányból, Ciucă azt válaszolta: a kilépés a koalíció minden egyes tagjának önálló döntése. Hozzátette, pártjának az RMDSZ-szel és a PSD-vel együtt kell megtalálnia a megoldást a korábbi megállapodásuk folytatására. „Ez a megállapodás nem valamelyik pártról vagy egy-két emberről szól. Hanem az ország iránti felelősségérzetről” – mondta Ciucă. Rámutatott arra is, hogy nem okoz gondot a kormány tevékenységében a miniszterelnök-váltás előkészítése.

Kelemen Hunor a PSD elnökével, Marcel Ciolacuval folytatott keddi megbeszélése után úgy nyilatkozott, hogy a RMDSZ továbbra is megtarthatja a minisztériumait.

„A megállapodást tiszteletben tartjuk, és nem kommentáljuk ezeket a találgatásokat. Ha figyelték a nyilatkozataimat, láthatják, hogy február óta ugyanazt mondom – van egy aláírt megállapodásunk, és tiszteletben fogjuk tartani. Ciucă és Ciolacu urak nyilatkozatai után, valamint a PSD vezetőjével való találkozó után arra a következtetésre jutottam, hogy a megállapodást tiszteletben fogják tartani” – idézi Kelemen Hunor nyilatkozatát az Adevărul.

A PSD elnöke azt mondta a találkozó után, hogy a többi kormánypárttal együtt szeretnék folytatni a megkezdett utat, és a koalíciós vezető megállapodtak, hogy tiszteletben tartják a vállaltakat.

„A koalíció társelnökeként annyit mondhatok, hogy van egy megállapodásunk. Ezt a megállapodást tiszteletben fogjuk tartani. Jelenleg ez a megállapodás nem módosul” – jelentette ki a PSD vezetője.

Később Ionuț Stroe, a PNL szóvivője is azt mondta, hogy nem szeretnék elvenni az RMDSZ-től a tárcájukat. „ Világossá tettük, hogy a jelenlegi politikai egyenletben és koalícióban a kormányzás folyamatosságát akarjuk. Azt szeretnénk, hogy az RMDSZ a koalíció része maradjon, és őszintén mondom, hogy semmilyen körülmények között nem kértük őket arra, hogy mondjanak le egyetlen tárcáról is” – jelentette ki a PNL szóvivője.

Az RMDSZ képviselőinek vezetője, Csoma Botond hétfőn este nyilatkozta azt, hogy igaz a hír, miszerint a PNL a hónap végén esedékes miniszterelnöki rotációban a jelenleg Tánczos Barna által vezetett környezetvédelmi minisztériumot át akarja venni. A kialakult helyzetről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!